Kikapcs

Botka Lászlóval, és családi délutánnal nyitják meg az új ELI utat Szegeden

Családi délutánnal ünnepelhetjük az új ELI út átadását Szegeden. A Facebookon megjelent esemény szerint augusztus 30-án, szerdán lesz a “Vegyük együtt birtokba az új ELI utat” nevet viselő átadó, és Botka László polgármester is a helyszínen lesz majd.

Mint kiderült, a rendezvény 16:00 órakor kezdődik, az utat pedig Botka László polgármester adja át 17:30-kor a Pintér József és a Vinkler László utca találkozásánál. Programokkal is készülnek, a helyszínen lesz:

  • a Péter&Pan Gitárduó,
  • Csatai Gergő lufihajtogató,
  • de jár majd a városnéző kisvonat is,
  • és lesz arcfestés,
  • ugrálóvár,
  • és meglepetés a gyerekeknek.

A beruházás egyébként Szeged legnagyobb lakóövezetét köti össze a város észak-nyugati iparterületével, megkönnyítve a munkába járást a meglévő és az ELI Science Parkba tervezett új munkahelyekre, valamint gazdaságfejlesztésre alkalmas területeket feltárva. A Szeged legnagyobb lakóövezetét és az ELI-ALPS lézeres kutatóközpontot összekapcsoló új út összesen 3,9 kilométeres, és tavaly márciusban kezdték el kiépíteni.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb