Közélet

4500 álláshely betöltetlen a MÁV-nál, őszre lehet, hogy nem lesz, aki vonatot vezessen

A magyarországi vágányhálózat nem túl jó állapota mellett az egyre komolyabb méreteket öltő munkaerőhiány is kemény kihívás elé állítja a MÁV-ot. A Népszava cikke szerint a Volánnal együtt 57 ezer munkavállalót foglalkoztató két állami közlekedési társaságnál 4500 pozíció nincs betöltve.

A legnagyobb hiány mozdonyvezetőkből, jegykezelőkből és kocsivizsgálókból van. Ezekben a munkakörökben a lap szerint olyan kevés az ember, hogy a jelenlegi menetrendet is csak folyamatos túlórázással képes tartani a társaság.

KIMERÜL A TÚLÓRA KERET

Mindezzel pedig van egy komoly probléma: szeptember végére a mozdonyvezetők, váltókezelők és jegyvizsgálók többsége is kimeríti nem csupán az éves munkaidőkeretét, hanem az új Munka Törvénykönyve és a MÁV hatályos kollektív szerződésében meghatározott maximum háromszáz órás túlóra keretet is. Ezután pedig a munkáltatónak semmilyen jogi lehetősége nem marad majd arra, hogy további rendkívüli munkavégzést rendeljen el.

Kiskapu persze van a HVG szerint. A Népszavának Meleg János, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke azt mondta, hogy „egyéni közmegállapodásokkal, extra díjazás fejében további száz órával növelhető a túlórakeret, de ez már teljes egészében a munkavállaló döntése. Ha a munkavállaló úgy érzi, hogy ez már veszélyezteti az egészségét, vagy egyszerűen csak túl fáradt a további extra munkához, akkor sem kényszerítheti rá. Nem véletlenül szabtak korlátot a túlórázásnak a törvényalkotók”.

KÉSÉSEK MELLETT JÁRATKIMARADÁSOK

Meleg szerint „ha sokan döntenek úgy, hogy extra bér ellenében sem vállalják az újabb műszakokat, akkor nem lesz, aki elvezesse a vonatokat, kezelje a váltókat, vagy éppen a jegyeket. Jó néhány vonalon a menetrendben szereplő járatokat sem tudják elindítani. Ez pedig azt jelenti, hogy a lassú jelek miatti késések mellett a járatkimaradások is borzolják majd az utasok idegeit”.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb