Szegedi Arcok

Feljelentés született az Erdogan testőrei által megvert közismert szegedi burgeres ügyében

Augusztus 20-án érkezett diplomáciai látogatásra Budapestre Recep Tayyip Erdoğan török elnök. Mint akkor megírtuk, bejárta az országos sajtót egy sztori, miszerint egy politikai aktivistát a török politikus testőrei egy kerítéshez szorítottak, majd a földre vitték, ezt követően pedig többször is a hátába, a veséjébe és a fejére térdeltek. A szóban forgó férfi egy közismert szegedi, a Baan’s Kitchen-t megalakító street food arc, Bán Tamás volt. Azóta azonban az is kiderült, hogy feljelentés született az ügyben.

A HVG most azt írja, hogy a legfőbb ügyész feljelentésként értékelte Tóth Bertalan írásbeli kérdését arról, történt-e bűncselekmény Recep Tayyip Erdogan legutóbbi budapesti látogatásakor, amikor a hírek szerint feltehetően a török államfő testőrei megverték a szegedi férfit, aki bemutatott a politikusnak.

A FÖLDRE VITTÉK, A VESÉJÉBE TÉRDELTEK, SZIDALMAZTÁK ÉS FENYEGETTÉK

Földre vitték, hátába, veséjébe térdeltek, kezét hátra csavarták, szidalmazták, azzal fenyegették, megölik. A magyar állampolgárt a Terrorelhárítási Központ munkatársai és a rendőrök menekítették ki, ők is az életét veszélyeztető helyzetnek értékelték a szituációt – idézte a férfi beszámolóját a szocialista politikus. Tóth Bertalan szerint a véleménykifejezés módja valóban vállalhatatlan volt, de a jóízlést érintő kérdéseket felülírja, hogy egy magyar állampolgár gyanúja szerint egy külföldi állam vezetőjének kíséretéhez tartozók bántalmazhatták saját hazájában véleményének szabad kinyilvánításáért. Különösen azért tűnik aránytalannak a fellépés, mert a sajtóban megjelent hírek alapján nem tűnik úgy, hogy a török államfő biztonságát veszély fenyegette volna, a magyar választópolgárt sokkal inkább a politikai véleménye miatt érhette fizikai támadás.

A KÉRDÉST FELJELENTÉSKÉNT ÉRTÉKELTE A LEGFŐBB ÜGYÉSZ

Polt Pétertől arra várt választ, indít-e vizsgálatot? Valamint, hogy hogyan értékeli a történteket: a török államfő személyi biztonságát garantáló lépésre vagy a véleményszabadság aránytalan korlátozására került sor? A legfőbb ügyész vizsgálatot nem indít, válaszában csak annyit írt, hogy a kérdést feljelentésként értékelte, azt elbírálás céljából elküldte a BRFK V. Kerületi Rendőrkapitányságának.

NEM VOLT JOGSZERŰ AZ, AMI TÖRTÉNT

Korábban Lattmann Tamás nemzetközi jogász az RTL Híradónak azt mondta, a külföldi államfők biztonsági emberei hasonló esetekkel nem is szoktak foglalkozni. Ilyen helyzetben a testőrségnek nincs joga eljárni. A védelem, a támadás elhárítása a feladatuk, ám Erdogan elnök nem volt életveszélyben, semmilyen intézkedés nem volt indokolt. Ami történt, nem volt jogszerű.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb