Közélet

Első otthon, önerő és hiteltörlesztési moratórium – újabb részletek derültek ki a CSOK Pluszról

A kormány célja, hogy minden vágyott gyermek megszülessen – erről a családokért felelős államtitkár beszélt a Világgazdaságnak a CSOK Pluszról adott interjújában. Hornung Ágnes egyebek mellett elmondta, mekkora önerőre van szükség, hogyan számítanak bele a konstrukcióba a már megszületett gyermekek, és hogyan vehető fel akár együtt is a CSOK Plusz és a Falusi CSOK.

Az új konstrukcióba azok a házaspárok léphetnek be, akik gyermeket, gyermekeket vállalnak. A támogatást azok a házaspárok vehetik fel, ahol a feleség 41 év alatti, de egy kétéves átmeneti időszakban, azaz 2025 év végéig 41 év fölött is igénybe vehető a konstrukció, ha az édesanya igazolja a várandósság 12. hetét. A gyermekvállalás mellett a másik fő kitétel, hogy a CSOK Plusz során legalább egy ingatlantranzakció létrejöjjön. Ez lehet az első otthon megszerzése, a már meglévőhöz képest nagyobb otthonba költözés, illetve a meglévő otthon bővítése – mondta Hornung Ágnes.

AZ ELSŐ KÖZÖS OTTHONHOZ 10 SZÁZALÉK ÖNERŐ KELL

Az is kiderült, hogy árkorlátot vezettek be annak érdekében, hogy ténylegesen azok a családok léphessenek be a CSOK Plusz rendszerébe, akiknek ez érdemi segítséget jelent. Az első otthon megszerzésénél az ingatlanárkorlát 80 millió forint, a nagyobb ingatlanba költözésnél vagy bővítésnél 150 millió forint. Ezek az új és a használt lakás vásárlásra egyaránt érvényesek, valamint az új lakás építésére is – emelte ki, majd hozzátette, hogy az előbbiekkel összhangban az önerőnél is különbséget tettek. Az első közös otthonnál 10 százalék önerő kell, míg a nagyobba költözésnél ugyanez 20 százalék, úgy, ahogyan eddig is.

GYERMEKEK SZÁMA, ÉS ÖSSZEGEK

Hornung Ágnes azt is kiemelte, hogy újdonság, hogy a CSOK Plusz nem tartalmaz vissza nem térítendő állami támogatást, helyette az elérhető hitel magas összege, valamint a 3 százalékon rögzített, a futamidő alatt végig fix kamat jelenti a masszív állami segítséget. A vállalt és a meglévő gyermekek számától függően 15 millió, 30 millió, 50 millió forint hitel igényelhető. Jó hír, hogy azok a gyermekek is beleszámítanak a gyermekszámba, akik korábban már megszülettek. A CSOK Pluszhoz legalább egy gyermeket előre kell vállalni, azonban az igényelhető hitel összegénél már számít a meglévő gyermekek száma is. Magyarán ha egy család három gyermeket vállal előre, ugyanúgy 50 millió kedvezményes hitelt vehet fel, mint az a család, amely már két gyermeket nevel, és vállal egy harmadikat is.

HITELTÖRLESZTÉSI MORATÓRIUM KÉRHETŐ

A CSOK Plusszal kifejezetten azt szeretnék segíteni, hogy minél előbb megszülessen az első gyermek. Ezért – ahogyan a babavárónál is – az első gyermek születését követően egyéves hiteltörlesztési moratórium kérhető. A második gyermek születésétől pedig gyermekenként 10 millió forintot engednek el a tőketartozásból. “Fontos tisztában lenni azzal, hogy ha például egy már megszületett gyermek után vállal a család még egy gyermeket, akkor bár a gyermekszám kettő, azaz 30 millió forint hitel érhető el, azonban mivel csak egy vállalt gyermek született meg, a kedvezmények közül a hitelelengedés nem elérhető, csupán az egyéves moratórium nyílik meg. Ha még egy gyermek születik, természetesen már él a 10 millió forintos jóváírás” – hangsúlyozta.

CSOK PLUSZ ÉS FALUSI CSOK EGYSZERRE

A CSOK Pluszt az ország bármely településén lehet igényelni, vagyis az ötezer főnél kisebb településeken is. Tehát azokon a helyeken, ahol az immáron megemelt összegű, használt és új ingatlan esetén is igényelhető falusi CSOK is elérhető. Ezért megéri a 2630 úgynevezett „falusi CSOK-os” település egyikén új otthont teremteni és gyermeket vállalni, hiszen így a falusi CSOK-ot és CSOK Pluszt is fel lehet venni.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb