Smart Szeged

Forgalomba álltak a Budapestről bérelt trolibuszok Szegeden

Novemberben futott be Szegedre az első, BKV-tól bérelt trolibusz. Szemfüles olvasónk akkor az Izabella híd után kapta lencsevégre az Ikarus 280-GVM járművet. Nos, azóta már üzembe is helyezték a bérelt trolikat, egy hete állt forgalomba az egyik 224-es pályaszámmal Szegeden.

Gergő olvasónk szerint az első Ikarus GVM járművet egy hete, a másodikat pedig szombaton állították csatasorba, ami 223-as pályaszámot viseli. Köszönjük a fotókat róluk Gergő olvasónknak!

Knezevics Viktor, a Szegedi Közlekedési Társaság ügyvezető igazgatója korábban azt nyilatkozta, hogy összesen 4 Ikarus troli bérléséről állapodtak meg a Budapesti Közlekedési Zrt.-vel, így többet is láthatunk Szeged utcáin egyszerre.

HAMAROSAN JÖN SZEGED ELSŐ SOR TNS TROLIBUSZA

Mint korábban megírtuk, jelen állás szerint 2024 első negyedévében végre megérkezik Szeged még tavaly júniusban megrendelt 4 darabos SOR TNS 12 flottája – tudta meg a Szegedi Közlekedési Kft. illetékes főmérnökségétől a Magyarbusz. A Zöld Busz Program keretében beszerzésre kerülő járműveket a gyártónak szerződés szerint 2023 novemberéig kellett volna átadnia az SZKT részére, de ezt a határidőt a hajtásrendszert szállító Cegelec alkatrészellátási problémái miatt nem sikerült tartani.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb