Kikapcs

Lassan tényleg véget ér a szegedi karácsony: mutatjuk, mikor szedik le a Kárász utca ünnepi fényeit

Lassan tényleg véget ér a szegedi karácsony: januárban búcsút vettünk már Ruditól a Dugonics tér ikonikus fényszarvasától, a Dóm téri óriáskeréktől, valamint a Klauzál téren ékeskedő monumentális karácsonyfától, ám a Kárász utca díszkivilágítása, igaz már nem ragyogja be fényességével a belváros sétáló utcáját, még ma is az ünnepre emlékeztetve kint díszeleg a járókelők felett. Mint Makrai Lászlótól, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójától megtudtuk, már nem sokáig marad a fényfüzér a helyén, hamarosan kezdődnek a bontási munkálatok.

Mint az ügyvezető igazgató elárulta egészen pontosan holnap, azaz szerdán látnak neki az SZKHT munkatársai a díszkivilágítás beszedésének. Ez azonban egy hosszabb munkálatot igényel, így a folyamat eltarthat akár három hétig is, tudtuk meg Makrai Lászlótól.

Mint korábban megírtuk, a 10 kilométer hosszú, vadonatúj karácsonyi égősort a napvitorlák tartóelemeire helyezték fel még novemberben. Arra a kérdésünkre, hogy idén mikor kerülnek vissza a napvitorlák a Kárász utcára, az ügyvezető igazgató elmondta, mindenképp megvárják vele, hogy jó idő legyen, és süssön a nap, így jelenlegi állás szerint májusra tervezik azok kihelyezését.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb