Szegedi Arcok

“Magamért, a szüleimért és Magyarországért fogok küzdeni Párizsban” – lebombázták a házát, el kellett menekülnie hazájából, most magyar színekben száll ringbe a Vásárhelyen élő, ukrán ökölvívó

A háború borzalmai elől menekülve, Hódmezővásárhelyen kezdett új életet az ukrán származású Filip Akilov, aki 2023 nyarán kapta meg a magyar állampolgárságot. A 24 éves fiatal ökölvívó a tavalyi vb-n bejutott a legjobb nyolc közé, tíz év után sikerült ez a bravúr magyar versenyzőnek. Az idei olaszországi kvalifikációs tornán pedig kivívta a jogot, hogy ott lehessen a párizsi olimpián, írta a fiatal élsportolóról a Telex.

AZZAL KERESTE MEG A HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI EDZŐT, HOGY OLIMPIAI BAJNOK SZERETNE LENNI

Mint a lap írta, Akilov Mariupolban volt éppen, amikor az orosz tankok elindultak Kijev felé. A szülei Bahmutban laktak. Három és fél héten át nagyon keveset tudtak egymásról. Amikor Belgorod felé az oroszok megnyitottak egy folyosót, a sportoló ezt kihasználva átment Oroszországba, onnan pedig Belaruszba. Eközben egy társa segítségével felvette a kapcsolatot a hódmezővásárhelyi edzővel, Cserényi Csabával. Küldött neki egy felvételt, amin bokszolt, és szóban elmondta neki, hogy olimpiai bajnok szeretne lenni.

“SZÍVSZORÍTÓ VOLT, AHOGY ÁLLT EGYEDÜL A SEMMIBEN”

Cserényit meggyőzte a felvétel, a képességei, a jelleme, a hite, a kisugárzása, a hozzáállása, és elindult érte. Úgy beszélték meg, hogy Lengyelországban találkoznak. Akilov Bresztnél átment a lengyel határon, elindult Szlovákia felé. A határ menti városba, Białka Tatrzańskába ment, küldött egy fotót magáról, aztán lemerült a telefonja, és várt az edzőre. “Szívszorító látvány volt, ahogy egy srác egy közepes sporttáskával állt a semmiben, a hidegben. Adtam neki takarót, meleg teát, és elindultunk Magyarországra” -idézte fel a találkozást a lapnak edzője, Cserényi Csaba.

SZÜLŐHÁZÁT BOMBATALÁLAT PUSZTÍTOTTA EL, NEM SOKON MÚLT, HOGY SZÜLEI IS ODAVESZTEK

A formája felívelőben volt, amikor 2022 nyarán egy edzésen csak árnyéka volt önmagának. Cserényi is észlelte, hogy messze nem annyira összeszedett, mint korábban, elveszti a fókuszt. Odament hozzá, és megkérdezte tőle, mi a baj. Kiderült, hogy azt a házat, amiben felnőtt, bombatalálat érte Bahmutban. Ha a szülei fél perccel korábban érnek haza, akkor már nem élnek. Az volt a szerencséjük, hogy a becsapódáskor még nem voltak bent a házban. Mindez június végén történt, még az előtt, hogy az oroszok megindították a város elleni hosszú offenzívájukat. Akkor még csak egy eltévedt lövedék pusztította el a házukat. Cserényi felajánlotta a segítségét, hogy jöjjenek Magyarországra a szülők, elmegy értük a határra. Összepakoltak, két reklámszatyorba belefért az, amijük maradt és nem égett el, három nap alatt a magyar határra értek. Sőt, két kutyájukat is magukkal hozták.

AMIKOR MÁR BIZTONSÁGBAN TUDTA SZÜLEIT, SZÉTSZEDTE ELLENFELÉT

Amikor Hódmezővásárhelyre értek, Cserényi Csaba küldött egy fotót a versenyzőnek, aki már Németországban készült a Bundesliga döntőjére. Miután Akilov megnyugodott, hogy biztonságban vannak a szülei, szétszedte az ellenfelét, nagyon simán verte meg. Szülei ma már mindketten munkát találtak Vásárhelyen, az anyuka egy kertészetben dolgozik, az apuka egy építkezésen állt munkába.

“MAGAMÉRT, A SZÜLEIMÉRT ÉS MAGYARORSZÁGÉRT FOGOK KÜZDENI PÁRIZSBAN”

Akilov az április 15-én kezdődő belgrádi Európa-bajnokságtól a magyar kapitánnyal, az üzbég Hamid Tangirbergenovval egyeztetve távol marad, csak az olimpia van a látókörében. Nekikezdtek edzőjével egy makrociklusnak, a fizikai munkán van a hangsúly, kazah és üzbég bokszolókkal még szinte biztosan gyakorolni fog a következő hónapokban, aztán pedig jöhet az olimpia. “Nincs nap, hogy ne gondolnék az ötkarikára. Magamért, a szüleimért és Magyarországért fogok küzdeni Párizsban” – árulta el a lapnak.

Forrás és a teljes cikk: telex.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb