Közélet

Lázár, Botka, Márki-Zay, Karácsony, meg lassan már mindenki – kitört a politikai Mortal Kombat a tram-train kapcsán

Hétfő hajnalban 3 óra 31 perckor utasokkal zsúfolásig tömve gurult ki Hódmezővásárhely nagyállomásról az első menetrend szerinti tram-train, közösségi közlekedési történelmet írva. A reggeli ünneplést követően jött egy puskaporosra sikerült Botka László – MZP sajtótájékoztató, felszállt a vonatra Karácsony Gergely is, a nap végén pedig a közösségi médiában tette helyre Márki-Zay Pétert a projekt kormánybiztosa, Lázár János.

HA LENNE MÉG OLYAN EMBER A GALAXISBAN, AKI NEM HALLOTT VOLNA RÓLA: HÉTFŐ HAJNALBAN ELINDULT A TRAM-TRAIN

Nem akarjuk szaporítani a sorokat, ha valaki lemaradt volna a 24 órával ezelőtti, közlekedéstörténeti eseményekről, az alábbi cikkünkben mindent megtalál a tram-train rajtról.

Így gurult ki az első menetrend szerinti járat Hódmezővásárhelyről:

AZ ELSŐ POFON: JÖHETNEK A POLITIKAI POTYAUTASOK

A projekt kormánybiztosa, Lázár János a hódmezővásárhelyi nagyállomáson hétfőn hajnalban Palkovics László innovációs és technológiai miniszter társaságában arról beszélt, 15 év munkája áll mögöttük, 80 milliárd forintba került a beruházás, amelynek köszönhetően 12 Stadler jármű fogja szolgálni Szeged és Hódmezővásárhely polgárait, a két város centruma pedig mindössze 35 perc távolságra kerül egymástól. “50 ezer megtett kilométer áll mögöttünk, a járművek jól szerepeltek. A kormány döntése értelmében április közepéig ingyenes az utazás” – jelentette ki a kormánybiztos, majd nevetve hozzátette,

jöhetnek a potyautasok, sőt, még a politikai potyautasok is, akik majd megpróbálnak úgy csinálni, mintha az ő érdemük lenne a tram-train.

A kormánybiztos a sajtótájékoztatót követően – ha már az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetője, Palkovics László a tram-train indulást követően Karácsony Gergellyel találkozott a budapesti közösségi közlekedés ügyében – üzent egyet a főváros főpolgármesterének is:

KARÁCSONY GERGELY ÉS A BICSKÁZÁS

Karácsony Gergely pár órával később, a közösségi médiában kontrázott, úgy fogalmazva, Lázár János a “bicskázást” ajánlja a magyar településeknek, hogy “dűlőre jussanak ezzel a kormánnyal, és megkapják a számukra járó, törvényben foglalt állami normatívát”. “A magyar politika talán legmérgezőbb megnyilvánulásai azok, amelyek ellentétet próbálnak kelteni Budapest és a vidék között” – fűzte hozzá Karácsony Gergely, majd hozzá tette, “nincs Budapest vagy vidék. Csak vidék és Budapest van.”

ÜNNEPÉLYES GRATULÁCIÓ VAGY ELLEN-SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ? BOTKA LÁSZLÓ ÉS MZP A SZÉCHENYI TÉREN “ÜDVÖZÖLTE” A TRAM-TRAINT

Az ünnepélyes rajt után pár órával Botka László, Márki-Zay Péter és Molnár Áron külön tartott sajtótájékoztatót a Széchenyi téren, amely egy protokolláris “örülünk a projekt megvalósulásának” jellegű bevezető résszel indított, majd jöhetett a két, precíz politikai (ellen)marketinggel megfogalmazott központi üzenet. Az egyik az volt, hogy “háromszor lehetett volna felépíteni Szeged harmadik hídját ebből a pénzből”, a másik pedig, hogy “a beruházás 10 év alatt a sokszorosára drágult.”

A fenti két sort valószínűleg sokszor fogjuk még hallani a városházán a következő hetekben, gyakorlatilag szóról-szóra ezeket ismételte el a sajtóeseményt követően közösségi média oldalán Botka László jobbkeze, Mihálik Edvin is.

Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, egyben Orbán Viktor jövő tavaszi ellenfele többek között arról beszélt, hogy határidőn túl, költség felett készült el a beruházás és arról, hogy az eredetileg egy évre tervezett helyett hároméves fennakadást okozott az építkezés, majd azt mondta “felháborító ostobaságok” történtek.

LÁZÁR JÁNOS KÉSŐ ESTE KÜLDTE EL MÁRKI-ZAY PÉTERT A FACEBOOK-ON

Ha már a cikkünk címében a Mortal Kombat című videójátékra asszociáltunk, a végére stílszerűen érkezzen a “Fatality”, amit a nap végén Lázár János vitt be a beruházást kritizáló Márki-Zay Péternek, a közösségi médiában:

“Ilyen egy politikai potyautas! Semmivel nem járul hozzá a beruházás sikeréhez, pitiáner módon kötekedik, a kákán is csomót keres, miközben kényszeredetten próbál tetszelegni. Nekünk ez már nem újdonság, hiszen eddig is így vezette a várost. Most pedig az egész országra ki akarja terjeszteni a ‘sikeres modellt’. Márki-Zay Péter a szokásos stílusában most is csúsztatott párat, amikor a tram-train költségeiről, megvalósításáról, vagy épp menetrendjéről beszélt. Ezután csöndben visszavonta azt az ígéretét, hogy a vásárhelyi közösségi közlekedés ingyenes lesz. Bejelentette ugyanis, hogy a tram-trainre ez már nem vonatkozik, mert Lázár… De a nap híre mégsem ez, hanem az, hogy a tram-traint megterveztük, kilobbiztuk és megcsináltuk.”

Eddig jutott a hétfői, külső szemlélőként roppant szórakoztató tram-train pofozkodás, valahogy úgy érezzük, lesz még folytatása. A vasútvillamos közben köszöni, jól van, magabiztosan rója a Szeged – Hódmezővásárhely köröket, jó utat kívánunk minden vele közlekedő Szeged365 olvasónak.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: grote blote tieten
'Fel a tetejéhez' gomb