Szegediek a világ körül: így lett szegedi jogtudósból a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság bírája
Nem mindenki mondhatja ám el magáról, hogy felmenői kiemelkedő és igazán ikonikus alaknak számítottak a Napfény Városában, Kovács Péternek viszont minden bizonnyal ez alapozta meg a jövőjét. A szegedi születésű jogtudós vallja: életét végig kísérte a szerencse. Számtalan kiemelkedő pozíció és sok-sok klassz publikáció köthető hozzá, amelyből ma többek között a Jogi Karon tanuló hallgatók igyekeznek széleskörű ismereteket szerezni. Óriási tudás, még nagyobb hatalom, sikerekben gazdag út és elismerések sokasága, minek köszönhetően eddig ő az egyetlen olyan magyar ember, aki elfoglalhatta a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság bírójának székét.
Legfőbb kutatási területei: az emberi jogok nemzetközi védelme, a kisebbségvédelem és a diplomáciai jog. Ezzel kapcsolatosan is megjelent már több könyv, de foglalkozik a terrorizmus és a nemzetközi jog, a humanitárius jog és a nemzetközi bíráskodás kérdéseivel is. Az elvehetetlen tudás alapjaira a meseszép és lehetőségekkel teli Szegeden tett szert, erre pedig a mai napig végtelenül büszke. A pezsgő utcákon pedig továbbra is örömmel sétál végig akkor, amikor csak megteheti.
Na de hogyan lesz egyáltalán egy szegedi jogászból nemzetközi jogász, a PPKE-n egyetemi tanár, idővel a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Alkotmánybíróság tagja és végül, de nem utolsó sorban a Nemzetközi Büntetőbíróság eddig egyetlen magyar bírája? A jelenleg Hágában élő jogtudóstól többek között ezt is megkérdeztük!
Mit gondol csak a szerencsén múlik az, ha az embernek sikerül egy Önhöz hasonló utat bejárnia?
Nekem nagyon sok szempontból szerencsém volt, ideértve mindenekelőtt a tanulásra ösztönző családi környezetet. Az, hogy az egyik nagyapám, Tóth László, történészként a háború után a szegedi egyetem rektora lett, majd ezt követően a kisgazdapárti színekben országgyűlési képviselő lett, már alapjában véve példaértékű volt. Emellett rám maradt a magyar és egyetemes történeti házikönyvtára is, ami aztán hallatlanul inspiráló volt, akárcsak a hat idegen nyelvet ismerő, nyelvtanárnő édesanyám személyisége, aki angol és német nyelvre tanított. De édesapám szegedi ügyvédként hasonlóképp színes és érdekes személyiségnek bizonyult a számomra. És ugyanekkora szerencsém volt az iskolákkal is: először a Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskolában, majd annak Gimnáziumában a 3. osztálytól kezdve az érettségiig francia tagozatra jártam, olyan tanárokhoz, mint az előbbiben Nemes Gábor, az utóbbiban Kovács Béla. És, ha már kötelező volt tanulni, a már említett idegen nyelvek mellett az orosz nyelvet sem hagytam kicsúszni a kezeim közül. Az iskolák és az ottani versenyszellem, a ma már kimondható elitképzésre való törekvés érdekes, támogató hangulatot eredményeztek. Ennek köszönhető, hogy sikerült történelemből az OKTV-verseny, ahol a történelemtanárnőm, Szilágyi Pálné, nagyapám egykori adjunktusának volt a felesége. Osztálytársaim közül pedig hadd említsem meg a méltán kedvelt nagy színészt, Kulka Jánost és Bogáts Gábort, aki most a szegedi szívsebészeti klinika vezetője. És nem szabad elfelejtenem a professzoraimat sem a jogtudományi karon, mindenekelőtt Pólay Elemért és Nagy Károlyt. Ezen felül emberi tartást, szorgalmat és szakmai alázatot a nagybátyámtól próbáltam meg ellesni, a később a hágai Nemzetközi Bíróság tagjává választott Herczegh Géza professzortól és apósomtól, Boda Domokostól, aki évtizedeken át volt a szegedi gyermekklinika igazgatója.
Sok rangos pozíció és kiemelkedő publikáció áll a neve mellett, melyik volt a legizgalmasabb és legszebb szakasza eddig az életének, amit, ha jól tudok, a hivatásának szentelt/szentel?
A hazai egyetemi tanulmányokat követően a franciaországi Nancy-ban és Strasbourg-ban tanult egy év, majd négy év párizsi diplomáciai szolgálat a rendszerváltozás után, részvétel két nemzetközi szerződésnek, a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának és a Nemzeti Kisebbségek Védelme Európai Keretegyezményének kidolgozásában, az alkotmánybírósági kilenc év és persze természetesen a mostani megbízatás, a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságon betöltött bírói poszt mindezek közé tartozik.
Bíróként mennyire nehéz és megterhelő nemzetközi szinten döntéseket hozni ebben az igen felfordult, rohanó világban?
A bírók, akár a rendes bíróságokon vannak, akár az Alkotmánybíróságon vagy éppen a Nemzetközi Büntetőbíróságon, azzal szembesülnek, hogy az államok által alkotott jogszabályokat kell alkalmazniuk konkrét helyzetekre. A jogszabály, akár hazai törvény, akár nemzetközi szerződés, emberi mű, azaz szükségképpen távol van a tökéletestől, vannak homályos pontok, egyszerre nehezen alkalmazható, túlbonyolított szabályok, kisebb-nagyobb hiányosságok. A Nemzetközi Büntetőbíróságnak egyszerre kell ügyelnie arra, hogy az előtte levő ügyekben a jogállami szabályoknak megfelelően, a vádlottak jogait tiszteletben tartva büntessen, az áldozatoknak pedig nyújtson segítséget. Ennek az ára sajnos gyakran az, hogy hosszabb ideig tartanak a hágai eljárások, mint a hazaiak. Annak viszont nagyon örülünk, amikor azt látjuk, hogy a hágai szabályok és példák alapján az államok is arra az útra lépnek, ami azt bizonyítja, hogy a legegyszerűbb a saját alkotmányos és nemzetközi jogi kötelezettségeiknek eleget tenni, és háborús bűncselekményeket, emberiesség elleni bűncselekményeket elkövető katonáikat maguk vonják felelősségre.
Mit jelent az Ön számára Szeged?
Szeged a szülővárosom, ahová mindig jó visszatérni, sétálni az ismert utcákon, parkokban, nézni a Tiszát. Véleményem szerint Szeged egy igazán elegáns, európai, egyetemi város.
Végezetül, milyen érzés, hogy a város, ahonnan származik, most olyan hallgatókat nevel, akik az Ön alkotásaiból szerzik a tudást?
Büszke vagyok arra és hálás is, hogy egykori alma materem az én tankönyvemet találta alkalmasnak arra, hogy abból tanuljanak nemzetközi jogot a hallgatók. Külön örültem annak, amikor tehetséges, a többi országból érkezettek mellett helyüket megálló szegedi joghallgatókkal beszélgethettem a tavalyi hágai nemzetközi büntetőjogi perbeszédverseny után. Jó érzés volt….
