Bartok Zsófia
-
Mindenmás
Golfütőkkel és fejszenyelekkel csépelte meg egymást két család a csongrádi kompállomáson – a rendőrök most fejezték be a nyomozást
A Csongrádi Rendőrkapitányság munkatársai befejezték a nyomozást hét verekedő ügyében, akik golfütőkkel és fejszenyelekkel estek egymásnak a csongrádi kompállomáson –…
-
Mindenmás
Az egyik bevásárlóközpont mélygarázsába riasztották a tűzoltókat Szegeden (frissítve)
Pénteken 13 óra után nem sokkal kigyulladt egy autó az Árkád Szeged mélygarázsában – írta Peti olvasónk. Mint kiderült, nem…
-
Szegedi Arcok
Szakembör rovatunk bemutatja: egy éve kell kerülgetni a kerékpárút kellős közepére kipakolt akadályjelző bóját a Budapesti körúton
Tavaly köszöntöttük fel az egy éves “születésnapján” a Kölcsey utcai lefolyót – amelynek akkor már egy éve hiányzott a fedele…
-
Közélet
Napi MÁV: túl gyors volt a vonat, megsérültek az utasok
Valahol elképesztő, hogy az elmúlt napokban mi minden történt a MÁV-nál. Közel egy hete káosz és erdei túrázás lett a…
-
Mindenmás
Halad a munka az Aradi vértanúk terén, kész az új aszfalt, felfestették a zebrákat és a bringasávot is
“Leaszfaltozták az Aradi vértanúk terének többször fölbontott, és foltozgatott részét, fölfestették a zebrákat és a bringasávot. A forgalmi rend nem…
-
Szegedi Arcok
Bezár Szeged egyik street-food szentélye, ég veled PapaChef!
“Ebben a mindennapjainkat is roncsoló, tornádóban megrendezett gazdasági rodeóban arra a döntésre jutottunk, hogy a jelenlegi formában nem szeretnénk tovább…
-
Mindenmás
Vascsővel verte agyon a kutyát egy férfi Csongrád-Csanád vármegyében, most vádat emeltek ellene
A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki tavaly ősszel olyan súlyosan bántalmazott egy kutyát, hogy az…
-
Szegedi Arcok
Leszalagozták a padokat a partfal mentén Szegeden
“Napok óta le vannak szalagozva a padok a partfal-menti sétányon” – írta Edina olvasónk péntek reggel szerkesztőségünknek. Mint kiemelte, hétfő…







