Kunvári Krisztián
-
Sport
Majdnem elhozta a pontokat Kecskemétről a SZVSE, iksz lett a derbi vége
A 15. fordulóban a Kecskeméti TE vendégeként lépett pályára a SZVSE. Nagyon nehéz mérkőzést várt a tabella hátsó régiójában elhelyezkedő…
-
Kikapcs
Harmadszorra húzta be a Bátrak Ligáját a Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola
A 10 versenyszámot felölelő versengést idén a megyéből négy csapat küzdötte végig: két mórahalmi iskola mellett Makó és Hódmezővásárhely is…
-
Sport
A szegedi Balatoni Zoé is részt vehetett a U16 – os válogatott összetartásán
A 16 évesek körében Székesfehérváron tartották a korosztályos magyar válogatott kosárlabdázóinak összetartását, ahova a Szegedi KE ezúttal két főt is…
-
Közélet
Napi összefoglaló: megyénkben már 200 fölötti esetszám, hétfőn szavaznak az új szankciókról
Nagyon elszabadult a járványgörbe: 3149 új országos megbetegedésre 201 megyei jutott az elmúlt 24 órában. Az Országgyűlés hétfőn szavaz a…
-
Sport
A SZUE hét érmet söpört be a debreceni hosszúpályás medencés bajnokságon
A zárónapot is izmos finissel zárták a szegediek: 5000 méteren Vas Luca tempózott az aranyéremig, mégpedig szoros házi versengésben Olasz…
-
Mindenmás
Hétfőn visszahódítja Szegedet a vénasszonyok nyara
Holnap megtörténik, amiben már csak halkan reménykedtünk: ismét beszökell a Napfény Városába az indián nyár. Azért érdemes rétegesen öltözködni, hiszen…
-
Mindenmás
Best of police: kendertermesztőt füleltek le Szentesen, széklábbal verte élettársát egy Csongrád-Csanád megyei férfi
Szentesen 8 kg növényi törmelékkel, és 38 tő kenderrel birtoklásával bukott le egy szentesi férfi, de ez mind aprópénz volt…
-
Szegedi Arcok
Elhunyt Bolberitz Pál, a Szegeden is tanító renitens filozófus
Bolberitz tanár úr többek között a szegedi Gál Ferenc Egyetem híres – hírhedt filozófus papja volt, aki diákjaival szemben szigorú,…







