Szegedi Arcok

Örökbe fogadták Csülköt, a Szegedi Vadaspark celeb-orrszarvúját

Orbán Viktor után a Szegedi Vízmű Zrt. is örökbe fogadta Csülköt, a Szegedi Vadaspark legújabb lakóját. Az örökbefogadó tábla átadására „családi” körben, a vállalat családi- és sportnapján került sor a héten.

Csülök, még 2018-ban a Nyíregyházi Állatkertben. A családi kapocs a miniszterelnök és a Szegedi Vízmű Zrt. között itt kezdett alakulni, Orbán Viktor ekkor fogadta örökbe az ország első indiai orrszarvúját. Fotó: 168óra

EGY KIS CSÜLÖK-SZTORI

Csülök már megérkezésekor hatalmas kedvenc lett a Szeged365.hu olvasói körében, ami nem csoda: amellett, hogy egy roppant szimpatikus indiai rinocérosz, még a múltja is kalandos, sőt, ő volt az, aki végre kapcsot teremtett Orbán Viktor és Botka László között.

Íme a Csülök-sztori főbb momentumai:

  • Ő volt az első, Magyarországon született indiai páncélos rinocérosz 2018-ban.
  • Szintén Ő volt az első (és tudomásunk szerint az eddigi utolsó) rinocérosz, akit örökbe fogadott Orbán Viktor a Nyíregyházi Állatkertben.
  • A nevét Rejtő Jenő egyik hőse után egy Facebook-szavazáson kapta, melyet a miniszterelnök írt ki.
  • Megérkezése olyan volt, mint amikor dínókat szállítanak a Jurassic Park című filmben, katt ERRE A CIKKÜNKRE a videóhoz.
  • Orbán Viktor után Botka Lászlónál is bevágódott, aki augusztus végén személyesen adta át a Csülök és leendő cimborája részére épített 280 négyzetméteres orrszarvúházat és a 3 ezer négyzetméteres külső kifutót.

ORBÁN VIKTOR UTÁN A SZEGEDI VÍZMŰ IS ÖRÖKBE FOGADTA CSÜLKÖT

A héten a Szegedi Vízmű Zrt. is örökbe fogadta Csülköt, akit korábban, még a Nyíregyházi Állatkertben maga Orbán Viktor fogadott örökbe. Első blikkre az ugrott be, hogy a miniszterelnök és a vállalat ezennel vajon közös nevelőszülőnek és egy családnak számítanak-e, de inkább elhessegettük a romantikus gondolatmenetet.

Térjünk inkább vissza a lényegre, pontosabban a szegedi cég közleményére:

“A Szegedi Vízmű 2000 decembere óta kiemelten támogatja a Szegedi Vadasparkot, szakmai hátterünkkel segítjük a park működését: munkatársaink, szakembereink részt vesznek az egyes állatok életterének kialakításában, emellett folyamatosan ellenőrzik a park területén lévő felszíni vizek minőségét, együttműködnek közös rendezvények, pl. Víz Világnapja szervezésében a Vadasparkkal. A támogatás keretében a Vízmű részéről elvégzett munka éves kerete 1000 munkaóra, ami kb. 20 000 munkaórát jelentett az eltelt közel 20 év alatt. A 20. évben a legjelentősebb „közös” munka Csülök, az orrszarvú életterének kialakításában való részvétel volt. Ebből az alkalomból a Szegedi Vízmű örökbe fogadta a Vadaspark legújabb lakóját, az indiai orrszarvút.Az örökbefogadó tábla átadására „családi” körben, a Vízmű Családi- és sportnapján került sor, ahol Veprik Róbert, a Szegedi Vadaspark igazgatója személyesen köszönte meg a vízmű munkatársainak az elmúlt 20 év alatt elvégzett munkát, a szakértő segítséget, az elkötelezettséget” – írja a Szegedi Vízmű Zrt., akiknek szívből gratulálunk az örökbefogadáshoz.

Fotó: Az örökbefogadó tábla átadása – Veprik Róbert, a Szegedi Vadaspark igazgatója, és Istókovics Zoltán, a Szegedi Vízmű Zrt. vezérigazgatója. (Fotó: Laczi Károly, Szegedi Vízmű)

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb