Szegedi Arcok

Véradás: ma az egyetemisták bizonyíthatták odaadásukat, szombaton minden szegedi véradóra számítanak

Szeged mindig is élen járt a segítségnyújtásban, ebből is látszik, hogy az itt élők szívükön viselik egymás sorsát, mindig tettre készek voltak a helyiek, ha véradásra hívták őket. Most a segíteni akaró szegedi egyetemistákon volt a sor, ők adhattak ma vért 9 és 16 óra között az Országos Vérellátó Szolgálat és az SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság közös véradásán az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban. Ha viszont nem vagy már egyetemista, de segíteni szeretnél, szombaton október 3-án lesz rá lehetőséged a Napfénypark Tescoban.

AZ SZTE AZ EGYETLEN HAZAI EGYETEM, AMELY KIÉRDEMELTE A VÉRADÁSBARÁT FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNY CÍMET

A Szegedi Tudományegyetem még mindig az egyetlen hazai egyetem, amely elnyerte a Véradásbarát Felsőoktatási Intézmény címet. Az SZTE polgárai – hallgatók, oktatók, egyetemi munkatársak – mindig nagy számban jelentkeznek önkéntes véradónak. Ezt a hagyományt folytatta az idei tanévben is a szegedi egyetem, amikor is tizedik alkalommal hirdette meg véradását az egyetemi polgárok számára.

Fotó: Szabó Dávid, szeged365.hu

Aki a vérét adta ma a TIK-ben értékes ajándékokkal is gazdagabb lehetett: az alap ajándékcsomag mellett kapott kedvezményes beiratkozási kupont a Somogyi-Könyvtárba, 10 százalékos kedvezményt biztosító kupont a Reform Világ Reformboltba, 50 százalékos tagdíj kedvezményt biztosító kupont a Bodor Karate Team jóvoltából, valamint egy SZTE-s véradó vagyok felirattal ellátott karkötőt.

A KORONAVÍRUS MÁSODIK HULLÁMÁVAL VISZONT CSÖKKENŐ TENDENCIÁT MUTAT A VÉRADÓK SZÁMA

Sajnos, egyre jobban érezteti hatását a megyei véradásokban a koronavírus második hulláma. Az előző, alig érezhető csökkenés után az elmúlt héten már komolyabb visszaesés volt tapasztalható a véradók számában. Ezt a tendenciát szeretné megállítani a Magyar Vöröskereszt, ezért is hirdetett újabb kiemelt véradást Szegeden a hétvégére. A szervezők várnak mindenkit szeretettel október 3-án, szombaton 9 órától a Napfénypark Tescoban.

Fotó: Véradás – Csongrád megye Facebook oldala

Akkor rendezik meg ugyanis ugyanazon a helyszínen a Közlekedik a család! verseny városi fordulóját, és a rendezvényhez kapcsolódva, attól függetlenül is, bárki adhat vért. A véradók pedig nem távoznak üres kézzel, jótettüket értékes adományokkal hálálják meg a szervezők, amelyekről bővebben itt olvashatsz.

A véradás amellett, hogy rendkívül nemes ügy, nem olyan félelmetes, mint azt sokan hinnék, ennek alátámasztásául nézd meg az egyetem polgárait véradás közben, Szabó Dávid fotóriporter kollégánk képein.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb