Szegedi Arcok

Szegedi Hősök: indul az akciónk!

Fantasztikus érzés, hogy ilyen olvasóink vannak: pár napja egy röpke blog-bejegyzésben bedobtuk, hogy mi lenne, ha ismét összefognánk és közösen, együttes erővel csempésznénk egy kis vidámságot az egészségügyben dolgozó Szegedi Hősök mindennapjaiba. Erre mi történt: akkora e-mail cunamit borítottatok ránk, hogy hétfőn pár percre még a levelezőrendszerünk is betérdelt tőle (és ez nem vicc).

Imádjuk a fejeteket, ez van, na.

Két dologért piszok mód hálásak vagyunk:

  • azért, hogy már ennyien olvastok bennünket, a fél évvel ezelőtti indulásunkkor álmodni sem mertünk volna ilyen számokról…
  • …és azért, hogy ennyire szívvel-lélekkel oda álltok, ha össze kell fogni egy nemes ügy érdekében. A szegedieket senki és semmi nem állítja meg, ez tutifix.

Hogy miről szól a Szegedi Hősök?

A képlet egyszerű: hatalmas a baj az egészségügyben, az ott dolgozó szegediek pedig kegyetlenül sokat küzdenek azért, hogy mi, a többiek viszonylag ép bőrrel megúszhassuk a koronavírusnak nevezett láthatatlan szörnyeteg támadását. Azt szeretnénk, ha éreznék, hogy fontosak nekünk, hogy felnézünk rájuk azért, amit és ahogyan tesznek. Éppen ezért összefogva Veletek (a Szeged365.hu olvasóival) és szegedi vállalkozókkal (a Szeged365.hu partnereivel) mától kezdve Karácsonyig annyi Szegedi Hőst lepünk meg, amennyit csak tudunk.

Így működik a dolog:

(1.)

Van olyan ismerősöd, aki a járványhelyzet miatt most ember felett kell, hogy teljesítsen? Egészségügyi dolgozó, mentős, ápoló, orvos vagy valaki, egy teljesen más területről? Küldd el, hogy miért esne jól neki egy kis törődés (és rengeteg fantasztikus ajándék) és azt, hol érjük el az [email protected] – ra!

(2.)

Leszervezzük az ajándékokat és meglepjük egy olyan pillanatban, amikor nem számít rá. Az utóbbit természetesen fotóval és videóval dokumentáljuk, a Szeged365.hu-n pedig folyamatosan beszámolunk, merre jártunk, kit leptünk meg.

Ez most nem valami féle nyereményjáték, vagy nem is beszavazóshow (a kommentek alapján volt, aki összetévesztette a nyári kampányunkkal, amelynek keretein belül megtaláltátok nekünk Fülöp Timi alias Levendula kolléganőnket – utólag is köszi érte). Szimplán annyi, hogy elkülditek, kihez menjünk, mi pedig megpróbálunk minél több helyre, minél több Szegedi Hőshöz oda érni. Tisztában vagyunk vele, hogy a meglepetéseinktől senkinek sem lesz több a fizetése vagy rövidebb a munkaideje, de a tavasszal hatalmas sikert aratott kezdeményezésünk re-boot – ja nem is erről szól. Valami teljesen másról: megmutatni nekik, hogy mennyire fontosak nekünk, hogy mennyire hálásak vagyunk. Ti és Mi. Ti, akik olvastok bennünket és Mi, akik Nektek írjuk Szeged újgenerációs, független hírportálját.

A héten megindulunk, mint a tehervonat, 1-2 nap és jövünk az első tudósítással. Neveznél valakit? Küldd el az elérhetőségeit és azt, hogy miért pont őt lepjük meg e-mailben az [email protected] – ra!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb