Közélet

Napi összefoglaló: tovább nőtt a fertőzöttek száma a megyénkben, elindult az újabb csoportos tesztelés, bye-bye Szilveszter

Az már ma kiderült, hogy szilveszterezni idén nem fogunk, viszont a karácsonnyal még mindig nem tudjuk mi lesz. Továbbá koronavírussal kapcsolatos adatokat is hoztunk a napi összefoglalóba, de szót ejtünk a napi sikerekről is, mint hogy a tervezettnél többen adtak vért a megyében, illetve elnyertük az egyik legklímabarátabb város címét is, valamint azt is mutatjuk, ki nyerte el az idei Szent-Györgyi Talentum Díjat, a beszámolónk végére pedig egy kis önzetlenség is belefért.

177 ÚJABB FERTŐZÖTT CSONGRÁD-CSANÁD MEGYÉBEN

Az elmúlt 24 órában 3870 új fertőzöttet regisztráltak, ezzel 254 148 főre nőtt a hazánkban beazonosított esetek száma. Csongrád-Csanád megyében pedig március óta immár 10 912 betegről tudunk, amelyből az elmúlt egy napban 177-et jegyeztek fel.

ELINDULT AZ ÚJABB CSOPORTOS TESZTELÉS

Napi operatív törzs: a bölcsődék esetében 1,32 százalékos fertőzöttségi arányt találtak a második héten az országos célzott tesztelésen, az óvodákban 1,75 százalékos volt ez az arány, az általános iskolákban pedig 1,91, míg a szakképző intézményekben 1,19 százalékos volt a fertőzési arány.

VISZLÁT SZILVESZTER

Ugyan arról még a kormány nem döntött, hogy milyen szigorításokra számíthatunk karácsonykor, viszont azt már Orbán Viktor kijelentette, hogy búcsút inthetünk a szilveszteri buliknak.

A TERVEZETTNÉL TÖBBEN ADTAK VÉRT A MEGYÉBEN

Megtört a jég, így a hosszú hetek tartós visszaesése után ismét többen adtak vért Csongrád-Csanád megyében a tervezettnél. Ez azért is számít kiemelkedőnek, mert a koronavírus-járvány ideje alatt csaknem harmadával kevesebben látogatták meg a véradásokat. 

TETŐZZÜK A SIKEREKET SZEGEDEN, AZ EGYIK LEGKLÍMABARÁTABB TELEPÜLÉS LETTÜNK

A Klímabarát Települések Szövetsége által az idei esztendőben létrehozott Klímabarát Díj pályázatának eredményeit ma ismertette a bizottság, és jó hírrel szolgálhatunk, hiszen a Megyei jogú városok kategóriában I. helyezést ért el Szeged városa – holtversenyben Kaposvárral.

SIKEREKBEN GAZDAG A MAI NAP

Nagy László, a Szegedi Biológiai Kutatóintézet biokémiai intézetének munkatársa kapta 2020-ban a Szent-Györgyi Talentum Díjat.

ÉS VÉGÜL EGY KIS ÖNZETLENSÉG MÁRA

Közel egy mázsa gyümölccsel lepték meg a Zöldségfutár kollégái az Acél Utcai Idősek Otthonának lakóit és dolgozóit. 

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb