Közélet

Dömötör Csaba: az alsósok áprilisban jegy és bérlet nélkül utazhatnak a helyközi járatokon

Az alsósok áprilisban jegy és bérlet nélkül utazhatnak a helyközi járatokon – jelentette be közösségi média oldalán csütörtök késő délelőtt, gyakorlatilag a kormányinfóval párhuzamosan Dömötör Csaba parlamenti államtitkár.

A szegedi városvezetés bejelentette, hogy áprilisban (amiből ugye már csak a hónap fele van hátra) az SZKT és Volánbusz helyi diákbérleteket fél áron adják a városban, ami – bár egy kicsit úgy jött le a közleményükből, mintha valamiféle önkormányzati kedvesség lenne – csupán “normális” elszámolás, fél havi bérletért fél árat kérnek. Erre jött most rá egy újabb bejelentés, amely szerint az alsó tagozatos iskolások ingyenesen utazhatnak a helyközi járatokon.

Tehát:

  • a helyi közlekedésért fizetni kell a diákoknak, igaz, csak fél hónapot (a fél hónapra)
  • a helyközi pedig ingyen lesz az alsósoknak

Íme az államtitkári poszt:

Tehát, adott az ingyenes helyközi tömegközlekedési lehetőség, ami azonban még nem tisztázott:

  • mikortól érvényes a díjmentesség?
  • a szülőkre érvényes-e? (például hat éves gyereket annyira még nem szoktak engedni egyedül utazni a tömegközlekedésen)

Logikus lett volna, hogy a felmerülő kérdéseket a mai kormányinfón tisztázzák, ez cikkünk megírásának pillanatában még nem történt meg. Utána érdeklődtünk a dolognak, amint jön róla kormányzati infó, cikkünket frissíteni fogjuk. Apropó, a mai Guylás-tájékoztató még tart, a bejelentéseket videó stream és szöveges élő tudósítás formájában itt tudod követni:

Apropó, ha már a témánál tartunk, egy városházi bejelentés, tegnap estéről (szintén a témában):

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb