Szegedi Arcok

Kerekesszékre gyűjt a Karitáció Alapítvány a nyitott gerinccel született kis Bende részére

Kerekesszékre gyűjt a Karitáció Alapítvány a nyitott gerinccel született kis Bende részére, írták szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményükben.

A KARITÁCIÓ ALAPÍTVÁNYT MEGÉRINTETTE A KISFIÚ TÖRTÉNETE, EZÉRT SZERETNÉK TÁMOGATNI GYÓGYULÁSÁT

“Nem volt kérdés, hogy a Karitáció Alapítvány bohócdoktoraival a Szeged mellett élő kis Bende gyógyulása mellé állunk. Megérintett minket a család összetartó szeretete és a kisfiú életöröme. Ezért felkerestük a Várkonyi családot, hogy – a kisfiú rehabilitációjára adott adományok mellett – mi az, amire még szükség van Bendének a gyógyuláshoz” – közölte az alapítvány, hiszen nem csak a terápiák, hanem a Bende által használt segédeszközök is jelentős összeget emésztenek fel a családi kasszából.

A SZÜLŐK ÁLMA, HOGY A KEREKESSZÉK SEGÍTSÉGÉVEL KINYÍLJON A VILÁG A KISFIÚ SZÁMÁRA

A szülők nagy álma, hogy egy Panthera Bambino kerekesszék apró tulajdonosa lehessen gyermekük, ami kiváltja majd a babakocsit, így megízlelheti a szabadság élményét és érzését. A fejlesztésekre és az orvosi kontrollokra való eljutást, az önállóság megélését, illetve a kerekesszék a kortársakkal való ismerkedést is megkönnyítené. A termék teljes ára kb. 6-700 000 Ft-ba kerül. Ennek igénylése már folyamatban van. Egyedi elbírálás útján a családnak a teljes összeg kb. 10-25%-át kell megfizetnie önköltségként.

BENDE RENDKÍVÜL OKOS, VIDÁM ÉS ÉRDEKLŐDŐ GYERMEK

Bende, a most 23 hónapos kisfiú nyitott gerinccel, agykamra-tágulattal, alsóvégtagi petyhüdt bénultsággal, vizelet- és széklettartási nehézséggel született. Az első 4 hónapját a kórházak falai között töltötte, hiszen vér szerinti szülei – a betegsége miatt – lemondtak róla. Bende örökbefogadása után négy nagy- és két kisebb műtéten esett túl. Az anya elmondása szerint Bende rendkívül okos, vidám, érdeklődő kisgyermek: korát meghazudtolva énekel, versel és mondókázik 18 hónapos kora óta, ok-okozati összefüggéseket lát meg, s képes az összetett mondatok alkotására is. Kognitív funkciókban a kortársai előtt jár. Imádja a fejlesztéseket, hatékonynak bizonyulnak a nála alkalmazott terápiák: a Dévény-torna, a TSMT, a konduktív fejlesztés, a gyógytorna, valamint az otthoni fejlesztés.

Arról, hogyan tudod támogatni a kis Bendét a Karitáció Alapítványon keresztül, itt találhatsz bővebb infókat.

Forrás: Karitáció Alapítvány

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb