Szegedi Arcok

Így telt a második hétvége a szegedi vendéglátásban: volt, ahol nem nyitott ki a belső tér, hogy a vendégek között ne legyen különbség

Túl vagyunk az újranyitást követő második hétvégén, amikor is a négymillió beoltott elérésével további engedményeket tett a kormány: újra kinyitották kapuikat a szabadidős létesítmények, és nem utolsó sorban a védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek kitárultak a vendéglátóhelyek belső terei is. Arról, hogy az új szabályoknak megfelelően mennyien ültek be egy-egy étterem vagy kocsma hangulatos helyiségeibe, és egyáltalán, hogyan fogadták ezt a lehetőséget a vendégek, Rovó Richárddal, a Szálka Halászcsárda üzemeltetőjével, Frank Sándorral, a Roosevelt téri és a Fehértói Halászcsárda tulajdonosával és Kozma Zoltánnal, a Nyugi Kert társtulajdonosával beszélgettünk.

KOZMA ZOLTÁN, NYUGI KERT

A nyitást követő első szombati őrületet nehezen lehet felülmúlni, kezdte Kozma Zoltán a beszélgetést, hiszen azóta kevesebb vendégük volt, de ez betudható annak, hogy főként egyetemisták látogatják a helyet, így most, hogy nincsen jelenléti oktatás, megérzik a hiányukat. A tulajdonos nagyon pozitívnak látja a nyitvatartási idő meghosszabbítását 11 -ig, hiszen ez biztosan komoly vonzerő lesz a kikapcsolódni vágyók számára. Szerinte az is nagyon jó dolog, hogy a védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek megnyílt a Nyugi belső tere is. “Erre kitaláltunk egy rendszert, akinek van védettségi kártyája és azt már egyszer ellenőriztük, kap egy karszalagot, és így a vendég számára is egyszerűbbé válik a helyzet, ugyanúgy, ahogy nekünk is ezen igazolványok meglétének ellenőrzése”. Kozma Zoltán azt is hozzátette, úgy látja, a körülményekhez képest egész normálisan tud működni a rendszer. Elmondta, voltak már olyan vendégeik, akik az új szabályozást követően a belső asztaloknál foglaltak helyet, nem sokan ugyan, de ez annak is betudható, hogy ha van rá lehetőség, mindenki inkább a kerthelyiséget választja.

ROVÓ RICHÁRD, SZÁLKA HALÁSZCSÁRDA

Ahogy a Szálka üzemeltetőjétől megtudtuk, ők még csak a múlt hétvégén nyitottak ki, de az első napok tapasztalatai alapján nagyon bizakodóak a folytatást illetően, hiszen a vendéglátóhely pillanatok alatt megtelt élettel és sokan ellátogattak a halászcsárdába szombaton és vasárnap. Az üzemeltető elmondta, ők úgy döntöttek, a Szálka belső terét nem, hanem csak a teraszt nyitják meg a vendégek előtt. “Egyrészt nem szeretnénk rendőrt játszani, másrészt ez olyan, mintha jutalmat osztogatnánk annak, aki már rendelkezik az igazolvánnyal”, magyarázta a döntést Rovó Richárd, majd elmondta, számukra az egység a fontos, hogy ne legyen különbség vendég és vendég között, aki ellátogat a Szálkába, mindenki ugyanabban az élményben részesülhessen.

FRANK SÁNDOR, ROOSEVELT TÉRI ÉS FEHÉRTÓI HALÁSZCSÁRDA

Frank Sándor is örömmel számolt be az újranyitás tapasztalatairól, úgy látja, hogy még mindig tart a kezdeti lendület és sokan választották őket ezen a hétvégén is, pláne, hogy most már a védettségi igazolvánnyal megnyílhattak az éttermek belső terei. “Eddig a belső részt nagyon kevesen vették igénybe, inkább mindenki kint ült le, úgy látom, nagyobb bizodalmuk van a terasszal kapcsolatosan a hozzájuk betérőknek” , árulta el az üzemeltető, ahogy azt is, természetesen azért voltak már olyan vendégeik a hétvégén, akik igénybe vették az igazolvánnyal a belső terek nyújtotta lehetőséget is.

Az újranyitás első hétvégéjén valóságos fesztivál hangulat uralkodott Szegeden, erről az alábbi cikkünkben írtunk:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb