Szegedi Arcok

Jöttek, láttak, pórul jártak – ez lett a SZIN-re menet megbírságolt fiatalok ügyének vége (frissítve)

Megvan még a Szegedre érkező, majd villámgyorsan megbírságolt tinédzserek sztorija? A témában írt cikkünk nem kis komment – és üzenet-cunamit okozott, rengetegen háborodtatok fel a történteken. A hét közepén felvettük a kapcsolatot a korábban is megszólított anyukával, érdekes, egyben tanulságos véget ért a történet.

LEMARADTÁL RÓLA? EZ TÖRTÉNT: JÖTTEK, LÁTTAK, PÓRUL JÁRTAK

Ha van még olyan ember a galaxisban, aki ne hallott volna az esetről, röviden a lényeg. A múlt héten Budapestről érkezett Szegedre 3 tinédzser, hogy a SZIN-en bulizzanak, a nagyállomásnál vettek fejenként 1-1 db három napos jegyet, felpattantak egy villamosra, majd amikor meglátták a Bécsi körútnál felszálló ellenőrt, megkérdezték tőle, hogy Szegeden mit kell csinálni a jeggyel. Válaszul fejenként 7000 Ft-os büntetéseket kaptak, az internet népe pedig egy emberként hördült fel.

Az eset kapcsán megkérdeztük az egyik megbírságolt fiatal édesanyját és természetesen a jegyellenőröket alkalmazó önkormányzati céget is, íme a sztori, két aspektusból:

AZÉRT VALAMI JÓ IS TÖRTÉNT

Mint Zsanett, az egyik tinédzser anyukája mesélte, nagyon sok támogatást, szeretetet kaptak az eset kapcsán.

  • A megbírságolt tinik több anyagi felajánlást is kaptak a Szegeden töltött idő alatt. Mint az anyuka korábban elmondta, 10.000 Ft-tal érkezett bulizni a gyereke, amiből rögtön 7.000 Ft volt a helyszíni bírság. “Volt aki a számomat is kiderítette és telefonon hívott, hogy pénzt adna nekik. Nagyon sok ismerős és ismeretlen is megkeresett, hogy segítse őket” – írta közösségi média oldalán, majd hozzá tette, csakis az első anyagi segítséget fogadták el, mindenki mást arra kértek, hogy az Eszkuláp Állatvédő Egyesületet támogassa az utalásával, ha mindenképpen segíteni akar.
  • Mint mesélte, olyan étteremtulajdonos is volt, aki meghívta őket egy ebédre, mert szegediként neki volt lelkiismeret-furdalása az ellenőr miatt.
  • Többen is megvádolták azzal, hogy hazudik, viszont rengeteg lelki támogatást, szeretetet kaptak a gyerekeik a közösségi médiában, akik hálásak azért, hogy láthatták a hozzászólók emberségét, segítőkészségét.

HIBÁZÓ LÁNYOK, BÜNTETŐCÉDULA NÉLKÜLI ELLENŐR ÉS MÉG VALAMI

Az anyuka szerint a gyerekek most megtanulták egy életre, hogy amíg nem tudják, mit kell csinálni a jeggyel, addig nem szállnak fel a tömegközlekedésre. Azt Zsanett is elismeri, hogy a lányok hibáztak, azonban szerinte jó kérdés, hogy mi a szabály akkor, ha az ellenőrnél nincs büntetőcédula illetve az is, hogy feltarthatja-e az utast “erőszakkal” az ellenőr, akár úgy, hogy szabályt szeg és elveszi a személyi igazolványát. Az utóbbi két dologra természetesen rákérdeztünk a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kht-nél is, amint megérkezik a válaszuk, cikkünk frissülni fog.

Mint a kommunikációs trénerként dolgozó Zsanett írta, gondolkodik rajta, hogy ajánl az érintett szegedi, önkormányzati cégnek egy tréninget, hogy megváltozzon a hozzáállásuk az utazóközönséghez.

A büntetést – és a tanulópénzt – kifizették, a SZIN véget ért, mint a megszólított anya írja, tiszteletben tartják a lányok kérését, miszerint szeretnék lezárni és félretenni az ügyet.

FRISSÍTVE: MEGÉRKEZETT AZ ÖNKORMÁNYZATI CÉG VÁLASZA

Csütörtök délután megérkezett a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kht. válasza, mint írják, kizárólag az adat felvétel idejére tartják fel az utast, a formanyomtatványunk kitöltése ügytől függően nagyjából 5-8 percet vesz igénybe. A teljes reakciót az alábbi cikkünkben találod:

Köszönjük Nektek, hogy már ennyien “átköltöztetek” velünk az új Facebook oldalunkra! A régi hamarosan megszűnik, szóljatok minél több barátnak, ismerősnek, ITT várja őket az új otthonunk: (KATTINTS IDE)! Ne hagyjuk, hogy néhány gonosz kis algoritmus közénk álljon!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb