Közélet

Orbán Viktor: felmondási tilalmat vezetnek be az egészségügyben, nyakig vagyunk a negyedik hullámban (frissítve)

Gulyás Gergely csütörtök délutáni bejelentéseit és a késő este megjelent, a szigorítások részleteit tartalmazó Magyar Közlönyt követően Orbán Viktor is mikrofon mögé pattant, íme a legfontosabb péntek reggeli, miniszterelnöki kijelentések!

A tegnapi bejelentések:

Az összes részlet, a Szeged365 Kisokosban:

NYAKIG VAGYUNK A NEGYEDIK HULLÁMBAN

Orbán Viktor szerint az összes virológus azt mondja, hogy nyakig vagyunk a negyedig hullámban, a neheze még csak ezután következik. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy akik nincsenek beoltva, azok életveszélyben vannak, „egész családokat lehetetlen helyzetbe hozó híreket kapunk”, fogalmazott. “Én magam is felvettem a harmadik oltást” – mondta, majd hozzátette, az oltáselleneseket nem szokta ekézni, mert megérti, hogy mindenkinek jogában áll a saját szabadsága jegyében, saját maga dönteni az életéről, de most nem tud mást mondani, mint azt, hogy a baj oka, hogy nincs mindenki beoltva.

Akkor nem lesz ötödik hullám, ha mindenki beoltja magát, szögezte le.

HAMAROSAN JÖHET A GYEREKEK OLTÁSA

Hatmillió ember be van oltva, azt várják, hogy december környékén már lesz olyan orvosszakmai vélemény, ami eldönti, hogy az 5-12 év közötti gyerekeket szabad-e oltani. „Ha jó választ kapunk”, tette hozzá, akkor a szülőknek lesz lehetősége őket is beoltatni.

NEM LEHET RENDŐRÖKKEL VITETNI AZ OLTÁSRA

“Nem lehet rendőrrel kísérni az embereket oltásra, vélekedett a miniszterelnök, csak a belátás segít” fejtette ki, mint mondta, semmi okunk nincs arra, hogy most bizalmatlanok legyünk az oltásokkal kapcsolatban, mondta Orbán. 10 milliónyi oltásunk van, harmadszor vagy negyedszer is be tudunk oltani mindenkit.

FELMONDÁSI TILALOM AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN

A rendvédelemben és az egészségügyben felmondási tilalmat rendeltek el, „olyan helyzet és állapot van, hogy be kell látni, hogy bizonyos szakmából nem lehet távozni”. A kiskunhalasi járványkórház kiváló járványkórház, mondta Orbán Viktor, ha szükség lesz rá, újra működhet majd.

BENZINÁR-STOP, REZSICSÖKKENTÉS, VÉRT HÁNYÓ BRÜSSZELI BÜROKRATÁK

Orbán úgy vélekedett, hogy a legjobb ha a kormánynak nem kell beavatkozni, de van, amikor be kell. „A magas benzinár, ha az embernek nincs járműve, akkor is bekopogtat a lakásba”, fogalmazott. Ha rendkívüli helyzet van, nem óvatoskodni kell, hanem beavatkozni.

„A brüsszeli bürokrácia vért hány a rezsicsökkentéstől, nincsenek ehhez hozzászokva” – fogalmazott a miniszterelnök, aki szerint a baloldal mindig a multik oldalán áll, a kormány pedig az emberekén. Nem lehet válságokat úgy kezelni, hogy az emberekkel fizettetjük meg az árát, tette hozzá.

A MAGYAR GDP-RŐL

„2021-es év járványhullámai leginkább a családokat viselték meg, ha lesz többletbevétele a költségvetésnek, akkor a családoknak adjuk vissza azt az adót, amit ebben az évben befizettek” – fejtette ki. Vita volt arról, mekkora növekedés lesz, Orbán Viktor az óvatos duhajok közé tartozott, ahogy általában is. Úgy látja, hogy az 5,5 százalék biztosan meglesz, lejjebb leszünk, mint ahogy a legóvatosabb várakozások mutatták.

A NYUGDÍJ ÉRZELMI KÉRDÉS, MAMAHOTEL ÉS TÁRSAI

„Ha mód van, a nyugdíjat mindig meg kell védeni, ha emelni lehet, nem kell gondolkodni, emelni kell” – jelezte, a miniszterelnök szerint ez érzelmi kérdés. Nagy vita volt arról, hogy belefér-e a költségvetésbe a 25 év alatti fiatalok SZJA-mentessége, árulta el Orbán. „Megindulni, úgy, hogy az ember ne egy mamahotelben lakjon, az nem olyan egyszerű” – mondta, helyes dolognak tartja a döntést, és örül, hogy a gazdaság elég jól teljesít ahhoz, hogy ezt meg tudják adni a fiataloknak.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb