Mindenmás

Party hard: keresztelőn tört ki a családi tömegverekedés, 74 (!) embert igazoltattak

Megismétlődött a Szeged Napján kitört, családi tömegbunyó, igaz, most egy kicsit szolídabb formában. Május 21-én Kerepesen több, mint százan verték egymást, az incidens során kard és pisztoly is előkerült. Egy friss rendőrségi közlemény egy újabb családi “buliról” számolt be, egy kispesti ház udvarán tartott keresztelő résztvevői támadtak a hangos zenét szóvá tevő szomszédokra, a kiérkező rendőrök végül 74 embert igazoltattak. Seriffkedés és szamurájkardozás most nem volt, sőt, még a TEK-re sem volt szükség, viszont a vége egy 10 napos rendőrségi hajtóvadászat lett.

Egy kispesti ház udvarán tartott, nagy létszámú családi rendezvény kapcsán több bejelentés is érkezett a rendőrségre a hangos zene miatt 2022. június 5-én – írja a hatósági közlemény. A rendőrök kétszer figyelmeztették az ünneplőket, majd csendháborítás miatt szabálysértési eljárást indítottak. Egy környéken lakó fiatal nő és szülei is szóvá tették a hangos zenét, mire a rendelkezésre álló adatok szerint a háziak közül ketten rájuk támadtak. A perceken belül ismét a helyszínre érkező rendőrök 74 embert igazoltattak, az elkövetőket azonban csak később sikerült azonosítani. A két férfi ellen elfogatóparancsot adtak ki, és hajtóvadászatot indítottak utánuk.

A 20 éves R. László és a 18 éves T. Csaba végül június 16-án délután feladta magát a XIX. Kerületi Rendőrkapitányságon, ahol súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket.

HARCOSOK KLUBJA ROVATUNK BEMUTATJA: JIU-JITSU A BORFESZTEN, THAI BOX A SZEGEDI DISZKÓ TÖVÉBEN

Az utóbbi hetekben rengeteg verekedés történt a szegedi éjszakában, az egyik kidobó ismerősünk annyit mondott a napokban, hogy úgy érzi magát, mintha Mexikóban dolgozna (a Dél-Amerikai országban köztudottan pocsék a közbiztonság). A továbbiakban a legutóbbi bunyós cikkeink közül válogattunk párat, elrettentő példaként, szigorúan 18 éven felüli olvasóink számára.

BUNYÓ A MAJÁLISON

…avagy hogyan csinálj ülőhelyet, ha már mindenhol ülnek:

FŰBEN FETRENGŐS EMBERKEDÉS A BORFESZTEN

…és persze, az év Szeged365 olvasói szelfije:

KÉT ESET, AMELY TÉNYLEG ELKESERÍTŐ

Rasszista támadás ért egy japán SZTE-diákot a Belvárosi hídon májusban, Koki Tsubakihara elsőként a Szeged365-nek mesélt a döbbenetes esetről:

Az alábbi cikket, pláne a benne lévő videót pedig tényleg csakis 18 éven felülieknek ajánljuk, bulváros kifejezés (ezért nem is szeretjük használni), de tényleg sokkoló, ami benne van:

LAZA, HÉTVÉGI SPARRING A DOKK ELŐTT

Végül pedig, egy tavalyi “gyöngyszem” a Tisza Dokk elől, a rakpartról. Erre sem vagyunk büszkék, hogy Szegeden történt:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb