Közélet

“Az orosz-ukrán háború már nem lokális” – Orbán Viktor beszédet mondott, a szegedi Szabó Bálint most nem volt jelen

A tavaszi választási győzelem után megtartotta első kihelyezett frakcióülését a Fidesz–KDNP Balatonalmádiban. A Magyar Nemzet szerint Orbán Viktor beszédének fókuszában az orosz–ukrán háború és a brüsszeli szankciók voltak, a Szabó Bálint jelentette élményfaktor azonban ez úttal elmaradt.

AZ OROSZ-UKRÁN HÁBORÚ MÁR NEM LOKÁLIS, GLOBÁLIS GAZDASÁGI HÁBORÚ LETT BELŐLE

Orbán Viktor azzal kezdte beszédét, hogy Ukrajna és Oroszország háborúja már nem lokális, a szankciók változtatták globális gazdasági háborúvá. Véleménye szerint ma már mindenki számára világos, hogy egy elhúzódó háborúra kell számítanunk, arra kell készülni, hogy ez a háború a szomszédunkban folytatódni fog idén és jövőre is. A miniszterelnök szerint éppen ezért minden eddiginél fontosabb kérdéssé vált Magyarország számára a biztonság és a gazdasági, nemzeti szuverenitás védelme, ezért hozták létre a honvédelmi alapot.

“A katonákat visszavontuk a határok védelméről, létrehoztuk a határvadász alakulatokat, több katonára van szükség, és az ország védelmére kell készülniük” – hangsúlyozta.

“AZ UNIÓS BÜROKRATÁK NEM EZT ÍGÉRTÉK”

A miniszterelnök azt magyarázta, hogy a választások előtt azt gondolták, hogy tervezhetően alakulnak a gazdasági körülmények a háború ellenére is, azonban Brüsszelben elfogadták a gazdasági, kereskedelmi szankciókat, köztük az olajszállítási tilalmakat is, majd rögtön az asztalra került a földgázvásárlási szankció is, ezért 2022 júniusától kezdve a földgáz ára egy hónap alatt megkétszereződött, majd egy újabb hónap alatt megháromszorozódott.

Orbán Viktor arról beszélt, ha megszüntetnék a szankciókat, az árak rögtön megfeleződnének, és az infláció is csökkenne. Szerinte a szankciók nélkül Európa gazdasága újra erőre kapna, és el tudná kerülni a fenyegető recessziót.

“Amikor ezeket a szankciókat a nyár elején Brüsszelben Európára erőltették, akkor az uniós bürokraták nem ezt ígérték. Azt ígérték, hogy ezek a szankciók Oroszországnak fognak fájni, nem az európai embereknek. Azóta kiderült, a bevezetett szankciók több kárt okoznak Európának, mint Oroszországnak” – magyarázta.

A szankciók felülvizsgálatára állítólag novemberben lesz érdemi politikai lehetőség, ezért arra szólította fel a frakció tagjait, hogy mindent tegyenek meg azért, hogy Európa ezeket a szankciókat legkésőbb az év végén visszavonja.

GYURCSÁNY, SOROS, SHADOW ON THE WALL

A beszéd végén a miniszterelnök az ellenzékről kezdett beszélni, ahol előkerült a választási kampányban sokat hangoztatott “a Gyurcsány-korszak és annak a képviselői akarnak visszatérni, akik egyszer már tönkretették Magyarországot” is. Azzal, hogy megalakult a Gyurcsány–Dobrev-árnyékkormány – folytatta a miniszterelnök – a brüsszeli bürokraták és a Soros-féle NGO-k ezt az árnyékkormányt szeretnék hatalomra juttatni.

Véleménye szerint ez onnan is világos, hogy ők fizetik őket. Ezt tették a választási kampányban, és ezt teszik most is.

KANYARBÓL ELŐZÉS, FÖLDGÁZ, KŐOLAJ

“Magyarország energiaellátása biztosított” – jelentette ki a Magyar Nemzet által szemlézett beszéde végén, mint mondta, lesz elegendő földgáz, van villamos energia és kőolaj is.

“A szankciók súlyos károkat okoznak az országnak, de kemény munkával van esély arra, hogy ebből a válságból Magyarország úgy jöjjön ki, mint az az ország, amelyik a kanyarban előzni tud!”

– zárta szavait Orbán Viktor.

SZABÓ BÁLINT MOST NEM VOLT OTT, AZ OROSZ ÁLLAMI HÍRÜGYNÖKSÉG ANNÁL INKÁBB

Lassan már kötelező programelem a miniszterelnöki beszédeken a szegedi Szabó Bálint, aki a legutóbbi két alkalommal sajátos ízt vitt az esemény hangulatába:

  • előbb a Szeged helyett végül Budapesten, a Készenléti Rendőrség bázisán megtartott határvadász-avatóra ugrott be városunk önkormányzati képviselője,
  • egy nappal később pedig a 31. alkalommal megrendezett Kötcsei Pikniken tűnt fel, ahol lemondásra szólította fel Orbán Viktort, vitába keveredett a biztonságiakkal, végül a hatóság emberei megbilincselték és berakták egy furgonba.

Szabó Bálint ezúttal nem vett részt az eseményen, azonban az Index szerint az orosz állami hírügynökség – ha csak virtuálisan is – annál inkább: a RIA Novosztyi az éjjel már közzé is tette a kormányfő beszédét, miközben a nemzetközi sajtó még nem igazán reagált arra.

Kapcsolódó cikkek

2 hozzászólás

  1. Visszajelzés: truck wheels
'Fel a tetejéhez' gomb