Közélet

Szegeden is megjelent a cukorhiány, íme a legfrissebb Szeged365 olvasói beszámolók!

Szegeden is megjelent a cukorhiány, a Szeged365 Társalgó csoportban egy Mária nevű felhasználó arról számolt be, hogy több szupermarketben sem talált árstopos kristálycukrot. A jelenség más városokban is jelen van, pedig masszív büntetés jár érte. Szemezgettünk a hozzánk befutott olvasói tudósításokból plusz összegyűjtöttük azokat a multikat, akiket már megbüntettek a dolog miatt.

“Egyetlen szegedi boltban sincs kristálycukor pedig kötelező lenne. Azt a tippet kaptam, hogy direkt nem rakják ki a polcra, de ha valaki reklamál adnak ki neki a raktárból csak hogy meg ne büntessék meg őket, így trükköznek” – írta egy Mária nevű felhasználó a Szeged365 Társalgó csoportban, majd hozzátette, a csirke farhátat úgy oldották meg, hogy már nincs rajta a fara, csupán a háta. Az olvasói beszámoló szerint a helyzetet a Szilléri sugárúti SPAR és a Retek utcai COOP szupermarketekben tapasztalta.

A poszt alatt rendesen megindultak ma a kommentek, többen számoltak be hasonló jelenségről, de az a kijelentés, miszerint “egyetlen szegedi boltban sincs kristálycukor”, túlzásnak tűnik. Szemezgetünk egy kicsit a Szeged365 Társalgóból:

  • “Szeged melletti faluban élek, 5 hete nincs cukor a 2 db boltban. Vigyek porcukrot vagy mokkacukrot. A kenyér a múlt héten 799 ft volt, tegnap 960. Kinek jó, hogy nincs cukor? Inkább legyen drága, mint hiánycikk. Valaki már megint rosszul mérte fel a helyzetet ott fönt.” (Ani)
  • “Pénteken 1 raklap cukor volt a Dugonics téri Aldiban, szombaton amikor szintén bementem, még mindig volt.” (Ágnes)
  • “Direkt nem rakják ki a polcra, nem érné meg eladni nekik. Belsős információ…” (Sándor)
  • “A Makkoshàzi krt – i Lidlben hetek óta nem tudunk venni kristály cukrot… Liszt van a helyén” (Zoltán)
  • “Aldiban sem volt tegnap délután, sőt rizs sem volt sajnos” (Annamária)

A beszámolók között több olyan is volt, amely az ellenkezőjéről tanúskodott, többen is azt írták, hogy a nagyobb hipermarketekben nem tapasztalható a fent leírt probléma.

MASSZÍV BÜNTETÉS JÁR ÉRTE, HA NEM TART VALAKI ÁRSTOPOS TERMÉKET

Ha bebizonyosodik, hogy valamelyik boltban nem árulnak a kötelezően tartandó, árstopos termékekből (vagy az, hogy nem tartják be a hatósági árat), masszív büntetések landolhatnak érte. Nemrég az ALDI és a LIDL után a Tesco is belépett azon kiskereskedelmi láncok közé, melyek elvéreztek az árstopos termékek árusításában, ugyanis az egyik hipermarketben sem cukrot, sem olajat nem árusítottak – írtuk meg két hete.

A kiskereskedelmi óriás azzal védekezett, hogy kritikus a helyzet a beszállításban, a hatóságot ez nem hatotta meg, és többszázezres bírságot szabott ki rájuk.

TÚL KEVÉS CUKROT ÁLLÍTANAK ELŐ EURÓPÁBAN, MEG UGYE, A JÓ ÖREG PÁNIKVÁSÁRLÁS…

Hetek óta hiánycikk a kristálycukor Magyarországon, egy üzletlánc budapesti boltjában azt sem tudják, mikor kapnak legközelebb – számolt be róla nemrég az RTL Híradó. Egy nézői felvétel beküldője azt írta, csak a sokadik üzletben tudott cukrot vásárolni, a hiányt a felvételen szereplő üzletlánc eladója is elismerte, és azt mondta, az egész hálózatot érinti a beszállítási nehézség, ráadásul nem tudják, mikor kapnak újra.

A Cukorrépa Termesztők Országos Szövetségének elnöke szerint egyre kevesebb cukrot állítanak elő Európában és Magyarországon is, de eddig nem volt ellátási zavar, az árstop miatt azonban az emberek felvásárolták a cukrot, hiszen korlátlan ideig tárolható, és a szeptemberi, meghosszabbításról szóló bejelentés előtt sokan a hatósági szabályozás kivezetésére számítottak.

DECEMBER 31-IG MÉG BIZTOSAN ELTART AZ ÁRSTOP

Mint írtuk, a kormány december 31-ig tovább hosszabbította a papíron október 1-ig meghirdetett árstopot. Ez alapján az érintett termékek árát úgy kell megállapítani, hogy az nem lehet magasabb a 2021. október 15. napon alkalmazott árnál.

Az árszabályozás az alábbi alapvető élelmiszerekre terjed ki:


•    kristálycukor
•    búzafinomliszt (BL 55)
•    finomított napraforgó-étolaj
•    házi sertéscomb
•    csirkemell, csirke far-hát, csirkehát, csirkefar, csirkeszárnyvég,
•    ultramagas hőmérsékleten hőkezelt, 2,8% zsírtartalmú tehéntej.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb