Közélet

Gulyás Gergely: a fegyverszállításban nem veszünk részt, csak védelmi céllal mennek ki magyar katonák a keleti határra

Március 23-án, csütörtökön ismét a sajtó elé áll Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Kormányinfót tartanak a szerdai kormányülést követően.

Több téma is terítékre kerülhet, mi ezekre tippelünk:

  • a kormány és az EU közötti vita az uniós támogatások ügyében, amely egyik mérföldkövéhez közeledik,
  • az európai és az amerikai bankrendszer problémái,
  • a NATO csúcs kérdése, amelyet Magyarország tiltakozása ellenére tartanak,
  • az MNB Monetáris Tanácsának új tagjainak kinevezése,
  • az árstopok hazai kivezetése,
  • illetve a hazai gazdasági helyzet és az infláció alakulása.

A Kormányinfóról ahogy mindig, most is élő szöveges tudósítással jövünk a Szeged365-ön, cikkünk folyamatosan frissülni fog.

FRISSÍTVE (10:15): KEZDÜNK

Kis csúszással, de kezdődik a Kormányinfó. Szentkirályi Alexandra köszöntötte a megjelent újságírókat, majd átadta a szót Gulyás Gergelynek.

FRISSÍTVE (10:17): A LEGFONTOSABB TÉMA A HÁBORÚ

„Sajnos továbbra is a legfontosabb téma a háború” – kezdte Gulyás Gergely miniszter a kormányinfót. Gulyás szerint a kormány fenntartja az álláspontját: tűzszünet és béketárgyalás kell, a fegyverszállításban nem vesznek részt, de abban igen, hogy a NATO-tagállamok fel legyenek fegyverkezve, és csak védelmi céllal mennek ki a keleti határra a magyar katonák, a háborúban nem vesznek részt, mondta. Mint mondta, a NATO részeként Magyarország teljesíti a feladatokat a keleti szárny erősítésében, de csak védelmi célokból. Magyarországon már most is van egy nemzetközi hadseregcsoport. Magyarország az elsők között hozott létre olyan magas készültségű NATO-csapatot, amelyben amerikai, olasz, horvát és török katonák is vannak magyar parancsnokság alatt. A csoportos lőszermegrendelés előnyös Magyarország számára, ezeket csak a magyar Honvédség fogja felhasználni, Ukrajnába nem küld belőlük – mondta a miniszter.

FRISSÍTVE (10:20): TÁRGYALNAK

Közös uniós lőszerbeszerzésről vannak most tárgyalások, hét éves időszakra szólna ez, Gulyás szerint nyilván lesznek olyan uniós tagállamok, amik ezekből a háborúba is küldenek, de Magyarország ezt nem fogja megtenni. Jövő héten pedig az Országgyűlés is tárgyalja a Fidesz által megfogalmazott békepárti határozatot, meg is kért Gulyás minden politikust, támogassa ezt, mondta.

“Természetesen a konzultációt megakadályozni nem tudjuk, ugyanakkor Ukrajnának a NATO-hoz és az EU-hoz való közeledése magyar hozzájárulás nélkül nem lehetséges” – mondta Gulyás Gergely azzal kapcsolatban, hogy Magyarország vétója ellenére összehívták a NATO-Ukrajna Bizottságot.

FRISSÍTVE (10:24): GYERMEKVÉDELEM

“Az Európai Bíróság döntését megvárjuk, de nem változtat azon a célon, hogy a lehető legerősebb, leghatékonyabb célokkal védjük meg a gyermekeket” – mondta Gulyás Gergely a gyermekvédelmi törvény uniós peréről a Magyar Nemzet kérdésére.

FRISSÍTVE (10:31): NYÁRON UGRÁSSZERŰEN CSÖKKENI FOG AZ INFLÁCIÓ

A kormány fenntartja az infláció mérséklését és elviselhetőségét célzó intézkedéseket – mondta Gulyás Gergely a köztévé kérdésére. A miniszter szerint az elmúlt hetekben lassú, de kedvező tendencia vette kezdetét. Azzal számol a kormány, hogy az infláció nyáron ugrásszerűen csökkenni fog, és az év végére egyszámjegyű lesz.

FRISSÍTVE (10:45): TŐLÜNK MÁR ÁPRILISBAN IS JÖHET AZ UNIÓS PÉNZ

Gulyás szerint már semmilyen jogi alapja nincs, hogy az uniós pénzek csússzanak, a miniszter szerint inkább az a kérdés, a Bizottság megvizsgál-e olyan nézőpontokat, „amik kívül állnak a jogon”. „Tőlünk már áprilisban is jöhet a pénz, mindent megtettünk”, de a Bizottság nem viselkedik jogszerűen Gulyás szerint.

FRISSÍTVE (10:47): NEM TÚLZOTT ELVÁRÁS A KÉT ÜGYELET A HÁZIORVOSOKNÁL

Egy hónapban kettő ügyeletet ír elő a jogszabály a háziorvosoknak, ez pedig „nem egy túlzott elvárás” tőle, jogszabály is tartalmazza ezt. Az orvosok ugyanis bíróságon támadják meg a határozatokat, amelyekkel havi két ügyeletre kötelezik őket. Gulyás Gergely szerint az ügyeleti ellátás mindenhol folyamatos, és jó színvonalon működik. A háziorvosok eddig harmada írta alá az új szerződést. A Magyar Orvosi Kamarában maradó orvosok döntését tiszteletben tartják.

FRISSÍTVE (10:49): ÁRSTOP

Április 30-án járnak le az árstopok, két héttel a határidő előtt dönt a kivezetésről a kormány. Gulyás Gergely szerint még nem döntöttek arról, hogy kievezetik-e az árstopot.

FRISSÍTVE (10:56): A BIZOTTSÁG VÁLASZÁRA VÁR AZ IGAZSÁGÜGYI REFORM

Az igazságügyi reform miatt blokkolják az uniós forrásokat. Varga Judit már megállapodott a Bizottság tagjaival a törvényjavaslatról, a kormány kiküldte a törvénytervezetet, de az Európai Bizottság még nem küldte vissza. Spekulációkra ad okot Gulyás szerint, hogy miért kell azok után tíz napot várni, hogy Varga Judit minden elemét végigtárgyalta a Bizottság tagjaival, és már csak egy visszajelzés kell. A kormány nem látja okát annak, hogy változtassanak a gyermekvédelminek nevezett törvényen.

FRISSÍTVE (11:14): VAGY JÖN OROSZ GÁZ, VAGY LEÁLL A MAGYAR GAZDASÁG

A kormány szívesen változtatna az ukrajnai kapcsolatokon, ha az ukránok módosítanák az oktatási törvényüket – mondta Gulyás Gergely. A miniszter szerint minden európai értéket sárba tipró, a magyar nyelvhasználatot szűkítő intézkedéseket tartalmaz a törvény, amellyel szemben a magyar kormány minden létező diplomáciai lépést megtett. A magyar kormány csak akkor támogatná Ukrajna uniós tagságát, ha biztosítják a kárpátaljai magyarság nyelvhasználatát. Gulyás szerint a nagyhatalmaknak nem érdekesek az emberi jogok, ha valós jogsérelemről van szó, mint a kárpátaljai magyarok nyelvhasználata. Vagy kapunk orosz gázt, vagy leáll a magyar gazdaság – válaszolta egy következő kérdésre a miniszter. Szerinte jelenleg nem lehet teljes mértékben kiváltani az orosz gázt.

FRISSÍTVE (11:29): MÉG NINCS MEGÁLLAPODÁS ERASMUS ÜGYBEN

Eredmény az lesz, ha az Európai Bizottság visszaállítja azt a helyzetet, hogy júniustól is pályázathatnak a magyar hallgatók Erasmus-ösztöndíjra. Még nincs megállapodás – mondta Gulyás az Erasmus-ügyről.

FRISSÍTVE (11:46): NEM TARTÓZTATJÁK LE PUTYINT HAZÁNKBAN

Nem tudjuk letartóztatni az orosz elnököt, mert nincs kihirdetve Magyarországon a Nemzeti Büntetőbíróság egyezménye – mondta Gulyás Gergely. Ez nem véletlen nem történt meg – tette hozzá -, mert a magyar alkotmánnyal ellentétes az egyezmény, mint az már Áder János is többször jelezte. A kormány nem formált álláspontot Putyin elfogatóparancsáról, de Gulyás szerint a döntés nem szerencsés, mert nem a béke irányába megy.

FRISSÍTVE (12:27): KÓRHÁZAK KISZERVEZÉSE

Az egyetemek szenátusa szabad akaratából döntött úgy, hogy közérdekű vagyonkezelő alapítványokban akarnak működni – mondta Gulyás Gergely. Mivel az egyetemi kórházak a nagy megyei kórházak, világos a miniszter szerint, hogy egységes irányításra van szükség. Ezzel indokolta, hogy az alapítványi egyetemek fenntartásba szervezhetnek ki hat megyei kórházat egy törvénytervezet szerint.

FRISSÍTVE (12:30): VÉGET ÉRT A KORMÁNYINFÓ

Forrás: Telex, Index, Portfolio

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb