Közélet

Magyarország elleni szankciókat jelenthet be ma David Pressman, aki nemrég Botka Lászlónál járt Szegeden

Sajtótájékoztatót hívott össze a két hete még Szegeden vendégeskedő David Pressman amerikai nagykövet szerda délután 5-re, és bár hivatalosan semmilyen témát nem jelölt meg, egyes sajtóértesülések szerint szankciókat jelenthet be a magyar kormány ellen. Az Index diplomáciai forrásokra hivatkozva arról írt, hogy az amerikai kormány több intézkedést is fontolóra vett Magyarország megbüntetésére, a 444 szerint a 2014-es kitiltásokhoz hasonló ügyről is lehet szó, amely három embert érinthet.

ORBÁN PRÉSEMBERNEK NEVEZTE PRESSMAN-T

Az utóbbi lap arról cikkezett, hogy a magyar és az amerikai kormány viszonya mélyponton van. Orbán Viktor miniszterelnök februári évértékelő beszédében amerikai diplomaták nevéből csinált viccet, a mostani nagykövetet, David Pressmant például Présembernek nevezte, és azóta sokszor elismételte, hogy Magyarországot “bele akarják préselni” az Oroszország elleni háborúba. Orbán úgy fejezte be a gondolatát az évértékelőn, hogy reméli, a következő nagykövetet nem Puccininak hívják majd – arra utalva, hogy az USA esetleg puccsot készíthet elő a kormányával szemben.

PRESSMAN SZÍJJÁRTÓT GÚNYOLTA, ELŐTTE KÖVÉRT ÉGETŐ KVÍZT JELENTETTEK MEG

A március végén Botka Lászlónál vendégeskedő Pressman is padlógázzal nyomta a politikai cicaharcot, azzal vádolva a kormánypárti sajtót, hogy orosz állami propagandát terjeszt. A budapesti követség ennek bizonyítására tavaly októberben egy kvízt is megjelentetett, ahol többek között azt kellett eldönteni, hogy Kövér László házelnöktől vagy Vlagyimir Putyintól idéznek-e. Április 3-án Pressman Szijjártó Pétert gúnyolta Orbán Viktor Trumpnak küldött üzenete miatt a Twitteren.

Az amerikai bírálatok az Index összefoglalója szerint az alábbi területeket érintik:

  • Úgy látják, a magyar kormány azért blokkolja a svéd NATO-csatlakozást, hogy pénzt csikarjon ki az Európai Uniótól.
  • Szerintük a magyar kormány alig tett valamit, hogy függetlenedjen az orosz energiától, és igyekszik blokkolni vagy felvizezni az uniós szankciókat.
  • Problémásnak tartják, hogy orosz diplomaták mozoghatnak szabadon Magyarországon, többek között a kémbanknak csúfolt IIB budapesti központja miatt.
  • Az amerikai álláspont szerint a kormány és a kormányközeli sajtó az orosz propaganda narratíváját terjeszti a háborúról.

A sajtótájékoztató délután 5-től indul, a fontosabb bejelentésekkel folyamatosan érkezni fogunk a Szeged365.hu-n!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb