Kikapcs

Szeged környéke ismét szegényebb lett egy zenei fesztivállal: elköltöztették a Hello Ugart

Elköltözik és nevet vált az Anna and the Barbies által szervezett Hello Ugar, mint a zenekar énekesnője, Pásztor Anna bejelentette, Ópusztaszerről Pilisszántóra teszik át a helyszínt, a név pedig ezentúl “Pilis I” lesz, amely magyarra fordítva talán úgy fest, hogy “Pilis én” vagy “Pilis szeme”.

Az Instagramon megejtett bejelentésben Anna azt is elmondta, az idén – akárcsak az elmúlt 3 évben – még nem lesz fesztivál, csupán egy délutáni villámprogramot tartanak, ahol bemutatják a helyszínt.

Az Anna and the Barbies által alapított, kicsit hipszter, kicsit Woodstock szellemiségben fogant, az ópusztaszeri Akhal ménes területén eddig hétszer megtartott rendezvény terveit kétszer húzta keresztül a koronavírus-járvány, majd végül a 2020-as és 2021-es után a 2022-es, tavalyi eseményt is törölték:

Mint az énekesnő elmondta, az új néven és helyszínen megrendezett fesztiválra 2024-ben fog sor kerülni.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb