Közélet

Gulyás Gergely: Blokkoló kisebbség jött létre az EU-ban a migrációs rendelet ellen – Kormányinfó élőben, a Szeged365.hu-n

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, és Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár. 2023. július 27. (csütörtök) 12:00-kor sajtótájékoztatót tart. A Kormányinfó témája nem derül ki, a szokásos „Mit, miért tesz a kormány?” címet viseli, de a kormány előzetes jelzése alapján a szerdai kormányülés kiemelt témája volt az infláció és itt azt is megvizsgálták, hogy milyen további lépéseket kell tenni az egyszámjegyű infláció mielőbbi elérése érdekében.

Mint tegnap megírtuk, kiemelt téma lehet a tájékoztatón a költségvetés helyzete, a gazdaság kilátásai, miután ezen a téren is egyre inkább kedvezőtlen fejlemények érkeznek. Valamint szóba kerülhet a forint árfolyama is két okból: egyrészt a szerdai kereskedésben hirtelen jelentős gyengülést szenvedett el, másrészt az elmúlt 1 hétben minden fontosabb gazdaságpolitikus megnyilvánult az árfolyam kérdésében.

SZENTKIRÁLYI HELYETT KOVÁCS ZOLTÁN LESZ GULYÁS MELLETT

A csütörtöki sajtótájékoztató érdekessége továbbá, hogy Gulyás Gergely miniszter mellett nem Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő lesz jelen, hanem Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.

A Kormányinfóról ahogy mindig, most is élő szöveges tudósítással jövünk a Szeged365-ön, cikkünk folyamatosan frissülni fog.

FRISSÍTVE (12:10): KEZDÜNK

Gulyás Gergely és Kovács Zoltán köszöntötte a jelenlévőket. Gulyás kiemelte, tegnap Brüsszelből a sok rossz hír mellett jó is érkezett.

FRISSÍTVE (12:14): ELOSZTÁSI MECHANIZMUS

Gulyás Gergely elmondta, az EP-vel megkezdődtek az egyeztetések a menekültelosztási mechanizmusról, de a gyorsított eljárás Németország és Hollandia csatlakozásának köszönhetően a V4-ek ellenállása miatt elbukott. A kormány továbbra is úgy gondolja, mindenféle elosztási mechanizmus elfogadhatatlan. A miniszter elmondta azt is, Magyarország eddig több mint 650 milliárd forintot költött határvédelemre, a megtérítési igényeket jelezték Brüsszel felé, de kevesebb mint 1 százaléknyi a megtérítés eddig. 

FRISSÍTVE (12:16): A KORMÁNY ELKÜLDTE A SZÁMLÁKAT

Gulyás Gergely hangsúlyozta, miután teljesítették az igazságszolgáltatási mérföldkövet, a hétéves költségvetésből a kifizetéseknek véleményük szerint nem lehet akadálya, ezért küldtek a Bizottságnak számlákat, 238 millió euró összegű költségnyilatkozatot az operatív programokból. Ennek az EU a 85 százalékát kell, hogy finanszírozza, 202 millió eurót szeretnének lehívni. A Bizottságnak 90 napja van arra, hogy a feljogosító feltétel teljesítését visszaigazolja, és 60 napja a költségnyilatkozat feldolgozásra, az összeg átutalására. 

FRISSÍTVE (12:19): MÁR OKTÓBERBEN JÖHET AZ EGYSZÁMJEGYŰ INFLÁCIÓ

A gazdasági növekedés a második félévben gyorsulni fog, 1-1,5 százalékos idei, 4 százalékos jövő évi növekedést várnak. Gyors inflációcsökkenéssel számolnak, már októberben egyszázalékos lehet az infláció – mondta Gulyás Gergely. Jövőre 6 százalékos is lehet az infláció, de reális lehet az 5 százalékos vagy ennél is kisebb mértékű áremelkedés. 15 százalékra növelik a kötelező akciózást, kibővítik a SZÉP-kártya lehetőségeit – sorolta a Gulyás.

FRISSÍTVE (12:24): ELHÚZÓDÓ HÁBORÚ

A kormányülésen az ukrajnai háborút is érintették, melyben a kormány információi szerint – a visszafogottabb becslések szerint is 310 ezren vesztették életüket, de vannak elemzések, melyek szerint akár 800 ezres is lehet a veszteség. A háborút elemezve Gulyás felsorolta, hogy az oroszoknak több a tartaléka és a vesztesége is, az ukrán ellentámadás pedig eddig érdemi eredményeket nem hozott, 200 négyzetkilométeres területet tudott visszafoglalni. A kormány ezért is szorgalmazza a tűzszünetet és a béketárgyalásokat.

FRISSÍTVE (12:26): GULYÁS GRATULÁLT AZ EGYETEMRE BEKERÜLŐ HALLGATÓKNAK

Gulyás gratulált annak a 95 ezer egyetemistának, akit szerdán felvettek egyetemre. Jó hírnek tartja, hogy 43 százalékkasl nőtt a vidéki egyetemekre felvettek száma, de azt is fontosnak gondolja, hogy 10-ből 8 hallgató állami támogatással kezdi meg tanulmányait. A miniszter elmondta, hogy 10514 diák jelentkezett pedagógusnak, Gulyás állítása szerint ez az elmúlt hat év legjobb száma, itt minden területen növekedést tapasztaltak.

FRISSÍTVE (12:46): BEZÁRÓ VASÚTVONALAK

Nem vonatozott mostanság Gulyás Gergely Nyugat-Európában. Több mint húsz évvel ezelőtt Németországban ült utoljára külföldön vonaton – mondta a miniszter a Telex kérdésére. Nem ért egyet Vitézy Dáviddal abban, hogy az összeomlás szélén lenne a MÁV, de vannak fennakadások és nehézségek, az ténykérdés – tette hozzá. „Az luxus, hogy a magyar állam úgy nyújtson szolgáltatást, hogy arra nincs igény” – fogalmazott Gulyás a bezárt vasútvonalakról. Szerinte meg kell vizsgálni, hogy a közszolgáltatás hasonló színvonalon folytatható-e, ha buszjáratokat indítanak. A szaktárca úgy látta, hogy a Volán el tudja látni a szolgáltatást, ahol 3-5-8 ember használ egy-egy járatot. Arról is beszélt Gulyás a Telex kérdésére, hogy a vasútvonalak több mint kétharmada a budapesti agglomerációhoz kötődik, szerinte inkább ezeket a vonalakat kell fejleszteni. Fontos még a Budapest–Balaton-vonal, és a fővárost a megyei jogú városokkal összekötő vonal is.

Forrás: Telex, HVG, Portfolio

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb