Közélet

20 milliós kárt okozott a hódmezővásárhelyi iskolában a tetőre dőlt óriástölgy, a vis maior-alaphoz fordul a város a viharkárok miatt

Az augusztus 5-i pusztító vihar számos káresetet okozott Hódmezővásárhelyen. Ezek közül az egyik legjelentősebb a Domonkos-rendi nővérek által fenntartott – de az önkormányzat tulajdonában lévő – Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola épületét ért sérülés. A vihar során akkor egy 130 éves tölgy dőlt ki, hatalmas kárt okozva az épület tetőszerkezetében. Egyelőre még nem tudni, az iskola biztosítása fedezi-e a 20 millió forintos kárt, de a közeledő tanévkezdésre tekintettel az önkormányzat nem várt, hanem lépett.

Egy 130 éves tölgyet döntött a pusztító vihar a Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola a tér felőli épületszárnyára. A Hódpress cikke szerint a tegnapi rendkívüli közgyűlésen döntöttek arról, hogy a kár fedezése érdekében pályázatot nyújt be a város a vis maior-alaphoz.

6 MILLIÓT FEDEZ AZ ÖNKORMÁNYZAT

A tető helyreállításának összköltsége az előzetesen becsültek szerint 20 millió forint lenne, amelyből az Önkormányzat saját forrásként jelenleg 6 milliót tud rendelkezésre bocsátani. A polgármester a napirendi pont vitája kapcsán hangsúlyozta:

“A vis maior-alaphoz fordulás nemcsak erre az egy tételre terjed ki, most, amikor szavazunk, elsősorban a várost ért extra költségek és kár enyhítésére fordulunk az alaphoz.”

Szintén megszavazta a közgyűlés – ellenszavazat és tartózkodás nélkül – a települési támogatásról szóló 12/2021. (III.12.) önkormányzati rendelet módosítását annak érdekében, hogy az önkormányzat támogatást tudjon nyújtani azoknak, akiknek az augusztus 5-i vihar a lakóotthonában vagy a személygépkocsijában tett kárt, de nem volt rá biztosításuk. Nekik az önkormányzat felé máig kellett benyújtaniuk támogatási igényüket, az önkormányzat pedig maximum 500 ezer forintig tudja kárukat fedezni – személygépjármű esetében 200 ezer forintig.

STATIKUS VIZSGÁLJA ÁT AZ ÉPÜLETET

A Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola egyébként a Domonkos-rendi nővérek tartják fenn és bár az erről szóló törvény alapján arra is benyújtottak igényt, az önkormányzati lap szerdai cikke szerint egyelőre az továbbra is városi tulajdonban áll. A település a fentiek mellett adományokat is vár a károk helyreállítására. A gyökerestől kidőlt fát csak óriásdarun tudták megközelíteni és bár az komoly károkat okozott az épületben, amit ezután statikus vizsgál át, a lap szerint mindez nem akadályozza abban a szeptemberi tanévkezdést.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb