Smart Szeged

Új hulladékudvar, automata hulladékválogató-üzem és járművek – lezárult városunk egyik legnagyobb, 7,5 milliárd forintos projektje

Uniós támogatással 7,5 milliárd forintból csaknem harminc települést érintő, regionális hulladékgazdálkodási projekt zárult le Szegeden és térségében – közölte Mihálik Edvin Szeged zöld város fejlesztésért felelős tanácsnoka csütörtökön.

A politikus a projekt eredményeit bemutató sajtótájékoztatón azt mondta, a Szeged mellett 27 települést érintő fejlesztés elsődleges célja az volt, hogy a lakosságnál keletkező hulladékból minél kevesebb kerüljön a lerakóba.

A LEGJELENTŐSEBB ELEM AZ AUTOMATA HULLADÉKVÁLOGATÓ-ÜZEM ÉPÍTÉSE VOLT

A beruházás legjelentősebb eleme az 5300 négyzetméter alapterületű automata hulladékválogató-üzem építése volt. Itt a lakosságtól gyűjtött kommunálisan hulladék továbbválogatása zajlik, így az anyagában újrahasznosított hulladék aránya a térségben mintegy 40 százalékra emelkedik – közölte a tanácsnok. A projekt részeként Szegeden mintegy 30 ezer, a többi településen további 25 ezer a papír-, műanyag és fémhulladék szelektív gyűjtésére szolgáló kukát osztottak ki. Szeged-Szőregen új hulladékudvar épült, Röszkén és Balástyán hulladékszigeteket alakítottak ki, rakodógépeket, valamint öt új hulladékszállító járművet is vásároltak – ismertette a politikus.

Fotó: Mihálik Edvin FB.

MÁR TELJESÍTIK A 2026-BAN ÉLETBE LÉPŐ UNIÓS SZABÁLYT

Makrai László, a Szegedi Hulladékgazdálkodási Nkft. ügyvezetője hangsúlyozta, Szeged mindig is élen járt a szelektív hulladékgyűjtésben, a városban az ezt segítő szemléletformálás már az 1990-es évek közepén elindult az általános iskolákban. Szegeden a lakosságtól, illetve a hulladékudvarokon begyűjtött szelektív hulladék, a visszagyűjtött csomagolóanyagok, valamint az építési hulladék aránya 18 százalék. Az új üzemben további 20 százaléknyi anyagot válogatnak ki, amely anyagában újrahasznosítható. Így már jelenleg is teljesítik a 2026-ban életbe lépő, 35 százalékos arányt előíró uniós szabályt – közölte a szakember.

A NEM ÚJRAHASZNOSÍTHATÓ ANYAGOKBÓL MÁSODLAGOS TÜZELŐANYAGOT ÁLLÍTANAK ELŐ

Az üzemben előaprítást követően dobrostával, légszeparátorral, mágneses, ballisztikai és optikai válogatóval különítik el a szerves anyagot, papírt és a különböző műanyagokat. Az anyagában újrahasznosítható hulladékokat bálázzák, a szerves anyagtól megtisztított, nem újrahasznosítható csomagolóanyagokból pedig másodlagos tüzelőanyagot állítanak elő – ismertette a működés részleteit az ügyvezető.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb