Közélet

Szeged365 kisokos: mától nem lehet SZÉP-kártyával hideg élelmiszert venni, emelkedő nyugdíj és bérletárak Szegeden – így változik az életünk 2024-ben

Az év végén számos változás látott napvilágot 2024-re vonatkozólag: emelkedő minimálbér és pedagógusbér, változás a SZÉP-kártya felhasználhatóságában és növekvő árak az üzemanyagoknál, illetve a közösségi közlekedésben. Ha te is elvesztél egy kicsit időközben a sok bejelentés között, összeszedtük neked, mi az, amit érdemes tudnod a 2024-es évről.

MÁR DECEMBERBEN MEGEMELTÉK A MINIMÁLBÉR ÖSSZEGÉT

A munkaadók és munkavállalók megegyezésének köszönhetően december 1. napjától a minimálbér havi bruttó összege 266 800 forintra, a garantált bérminimum havi bruttó összege 326 000 forintra emelkedik.

JELENTŐSEN EMELKEDIK A PEDAGÓGUSOK BÉRE

A kormány döntése szerint 2024. január 1-jével átlagosan 32,2 százalékkal emelkedik a pedagógusbér. A tárca tájékoztatása szerint a pályakezdő gyakornokok fizetése a pedagógusok új életpályájáról szóló törvényben a 2023. évre rögzített 400 000 forintos illetményhez képest 528 800 forintra emelkedik, és ennél kevesebbet más pedagógusok sem kereshetnek. 

MÁTÓL NEM LEHET HIDEG ÉLELMISZERT VÁSÁROLNI SZÉP – KÁRTYÁVAL

Január elsejétől újra csak meleg ételre, szállásra és szabadidős szolgáltatásokra lehet majd költeni a kártyákról. A kormány augusztus elejétől december 31-ig tette lehetővé, hogy – a nagyon magas infláció miatt – hideg élelmiszerre is költhessenek az emberek a kártyájukról.

TÖBB CSALÁDI ELLÁTÁS ÖSSZEGE IS EMELKEDIK MÁTÓL

minimálbér-emelésnek köszönhetően januártól több családi ellátás összege emelkedik – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szerdán a Facebook-oldalán. Hornung Ágnes videóbejegyzésében elmondta,

  • a gyermekgondozási díj (gyed) maximálisan folyósítható összege bruttó 373 520 forintra,
  • a diplomás gyed alapképzésben részt vevő hallgatóknál 186 760 forintra,
  • mesterképzésben részt vevők esetében pedig 228 200 forintra emelkedik.

EMELKEDIK A BABAVÁRÓ ÖSSZEGE IS

Az elmúlt 13 év családpolitikai intézkedései között a Babaváró az egyik legnépszerűbb támogatás, a kölcsönt már több mint 233 ezer család vette igénybe. 2024. január 1-jétől emelkedik a Babaváró összege, a házaspárok 10 millió forint helyett 11 millió forinthoz juthatnak hozzá a konstrukció keretében.

JELENTŐSEN NŐ A FALUSI CSOK TÁMOGATÁSÁNAK ÖSSZEGE

Megjelent a Magyar Közlönyben a falusi csokról szóló rendelet, amely a 2024-re vonatkozó szabályokat véglegesíti. A legfontosabb módosítással a meglévő ingatlanjukat korszerűsítő, bővítő igénylők nyernek több millió forintot.

VÁLTOZIK A SZÜLŐK SZABADSÁGOLÁSA

A munka és a család közötti összhang miatt módosítanák a gyermekesek szabadságolására vonatkozó törvényt. A törvénymódosítás az év utolsó Magyar Közlönyében jelent meg, és a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 122. § (4a) bekezdését érinti. Januártól a következő módosítás lép életbe: 

A munkáltató a 118. § (1) és (2) bekezdése szerinti pótszabadságot és a szülői szabadságot a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban adja ki, amelyre vonatkozó igényét a munkavállalónak legalább tizenöt nappal a szabadság kezdete előtt be kell jelentenie.

A törvény módosított része korábban úgy szólt, hogy „a munkáltató a szülői szabadságot a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban adja ki”. Magyarán nem volt meghatározva, hogy a munkavállalónak mikor kell bejelentenie szabadságigényét. 

MÁTÓL EMELKEDNEK A NYUGDÍJAK IS

Hat százalékos nyugdíjemeléssel kezdődik a 2024-es év, a januári emeléssel átlagosan havi több mint 13 ezer forinttal lesz magasabb a nyugdíj a 2023 decemberinél – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára. 

JANUÁR ELSEJÉTŐL VÁLTOZNAK A JEGYÁRAK AZ SZKT JÁRATAIN

Január elsejétől változnak a jegyárak a Szegedi Közlekedési Társaság járatain, tudatta a vállalat. A közzétett lista szerint a jegyek ára átlagosan 50 Ft körüli összeggel növekszik, a bérletek esetében akár 800 Ft-tal is többet kell kicsengetnünk. Mutatjuk a különböző jegytípusok árait, mennyit kell fizetnünk jövőre az utazásért Szegeden.

JANUÁRTÓL KÉT LÉPCSŐBEN EMELIK MEG AZ ÜZEMANYAGOK ÁRÁT

„Úgy döntöttünk, hogy a fogyasztók érdekeit figyelembe véve két részletben érvényesítjük a kötelező jövedékiadó-emelést: az első emelésre január elsején, a másodikra pedig nagyjából január 15-én lehet számítani, először 20, majd 21 forinttal” – jelentette be az Indexnek adott interjújában Orosz András, a Mol magyarországi kiskereskedelmi igazgatója.

EMELKEDNEK A MAGYAR POSTA LEVÉLFELADÁSAINAK DÍJAI

A Magyar Posta által alkalmazott levélfeladási díjak minimálisan, infláció alatti mértékben emelkednek 2024. január 1-jétől.

  • Tájékoztatásuk szerint a lakosság által leggyakrabban használt 50 gramm alatti tömegkategóriákban a belföldi elsőbbségi levél díja 300 forintról 330-ra, míg a belföldi nem elsőbbségi levél díja 210-ről 230 forintra nő.
  • A papíralapú feladásoknál az ajánlott levelekért 60 forinttal, a tértivevényes levelekért pedig 45 forinttal kell majd többet fizetni.
  • Az elektronikus adattal feladott ajánlott és tértivevényes levélküldemények tarifája 55, illetve 40 forinttal emelkedik.

MÁTÓL CSAK AZOK A PALACKOK VISSZAVÁLTHATÓAK, MELYEK SÉRTETLENEK ÉS VONALKÓDJUK IS JÓL OLVASHATÓ

2024. január 1-jétől indul az egyszer használatos italos palackok visszaváltása. A fém-, a műanyag és az üvegpalack is visszaváltható lesz, de sértetlennek és üresnek kell lenni – hívta fel a figyelmet az IFUA Horváth tanácsadó cég partnere. Varga Bálint azt is elmondta, hogy csak a kupakkal együtt veszik vissza az automaták ezeket a hulladékokat.

DRÁGUL AZ AUTÓPÁLYA-MATRICA

Már szeptemberben közzétették a 2024-es autópályamatrica-díjakat. Az autósok komoly díjemelkedéssel számolhatnak minden kategóriában, és ugyanez igaz a pótdíjak, pótdíjkülönbözetek esetében is. Minezek mellett pedig jön az egynapos matrica is. Ezekről itt írtunk:

VÁLTOZÁSOK A MINISZTÉRIUMOKBAN

Januártól átnevezik a Gazdaságfejlesztési Minisztériumot, helyébe a Nemzetgazdasági Minisztérium lép majd, de a tárcát természetesen továbbra is Nagy Márton vezeti. A minisztérium új elnevezése már korábban is arra utalt, hogy a minisztert Orbán Viktor még több felelősséggel ruházza fel, és a továbbiakban még meghatározóbb szerepeket kaphat, ez pedig így is történt, ugyanis péntek este megérkezett a legfrissebb Magyar Közlöny, amely szerint a leendő Nemzetgazdasági Minisztérium új feladatokkal bővül.

Azt is tisztázták, hogy „a Kormány a FOCUS VENTURES Befektetési Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaságot jelöli ki a védelmi ipari beszállító-fejlesztési program fenntartásában és finanszírozásában való közreműködésre, valamint a forráskezelési és közvetítői feladatok ellátására”. A Focus Ventures eddig a honvédelmi miniszter feladatai közé tartozott, ám Szalay-Bobrovniczky Kristóf felelősségi köre januártól erre változik:

  • működteti a védelmi ipari beszállító-fejlesztési program végrehajtásának rendszerét, és gondoskodik annak fenntartásáról és finanszírozásáról, valamint a forráskezelési és közvetítői feladatok ellátásáról.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb