Kikapcs

Péterfy Bori, Blues Bell, Vers délben – hét héten át, hetven helyszínen mintegy háromszáz eseménnyel jön az Egyetemi Tavasz Szegeden

Hét héten át, hetven helyszínen mintegy háromszáz eseménnyel – kiállításokkal, tudományos és ismeretterjesztő előadásokkal, konferenciákkal, színházi bemutatókkal, koncertekkel és szórakoztató programokkal – várja az egyetemi polgárokat és a város lakóit a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) hagyományos tavaszi programkavalkádja, az Egyetemi Tavasz – közölte Kónya Zoltán rektorhelyettes hétfőn.

A vegyészprofesszor a programokat bemutató sajtótájékoztatón a széles kínálatból A természettudományok művészete című szimpóziumot emelte ki. A rendezvényen előadások hangzanak el a természettudományok művészi értékeiről és bemutatják néhány művészi megoldás tudományos hátterét is.

JÓZSEF ATTILA SZÜLETÉSNAPJÁN INDUL A RENDEZVÉNYSOROZAT

Tajti Gabriella, az egyetem a fesztivált szervező kulturális irodájának vezetője elmondta, a fesztivál kezdetét hagyományosan április 11-éhez, József Attila születésnapjához kötik. A nyitóhét a hallgatói művészeti aktivitás jegyében telik majd: szerdán este rendezik az egyetem művészeti versenyét, melyen félszáz produkciót mutatnak be. Csütörtöktől az egyetemi fotópályázat anyagából válogatott kiállítást láthatnak az érdeklődők a rektori épület átriumában. A fesztivál hivatalos megnyitóját pedig pénteken rendezik, melyen Balázs-Piri Soma koncertje előtt átadják a Hallgatói művészeti verseny díjait.

A minden érdeklődő számára nyitott és többnyire ingyenesen látogathatók programok között szerepelnek kiállítások, koncertek, kerekasztal-beszélgetések, ismeretterjesztő fórumok és színházi előadások.

TÓTH JONATHAN IS FELLÉP

A szakember a komolyzenei programok közül a tavalyi egyetemi zenei verseny győztese, Tóth Jonathan koncertjére hívta fel a figyelmet, de a fesztiválon a meghívott fellépők mellett hangversenyeket adnak az egyetem Bartók Béla Művészeti Kar művésztanárai is.

A rendezvénysorozat részeként csütörtöktől dzsesszfesztivált szerveznek a No Milk Today-ben, ahol a hazai művészek mellett neves külföldi zenészek adnak klubkoncerteket. A Fonó Klub Szeged a Radnóti Caféban világzenei koncerteket és táncházakat rendez, mások mellett a fesztivál keretében Szegeden lép föl Péterfy Bori és jubileumi koncertet ad az idén harmincéves Blues Bell is.

VERS DÉLBEN

Bemutatja új, Miniatúrák című új kötetét Erőss Kinga, visszatér egykori egyetemére Grecsó Krisztián, Szolga csak egy van, az Isten címmel pedig Weöres Sándor költeményei hangzanak el Fabiny Tamás evangélikus püspök Gryllus Dániel zenés irodalmi estjén. Idén is folytatódik a nagy népszerűségnek örvendő Vers délben sorozat: az egyetem dolgozói és a város polgárai minden nap a déli harangszót követően elmondják kedvenc költeményüket Szent-Györgyi Albert Dugonics téri szobra mellett.

A FÜVÉSZKERT IS BECSATLAKOZIK A PROGRAMOKBA: JÖN A CSERESZNYEVIRÁGZÁS ÜNNEPE, A HANAMI

Március végétől virágoznak a cseresznyefák a szegedi Füvészkert Japánkertjében, így ismét jön a HANAMI, azaz a cseresznyevirágzás ünnepe. Számos programmal és bemutatóval készülnek a csodálatos látvány mellé április 13-ára.

Az Egyetemi Tavasz keretében a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertje április 20-án szombaton, tartja a Föld Napjához kapcsolódó családi napját.
Ezen a napon a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.-vel és a Szegedi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.-vel közösen várják a látogatókat. A családokat egy pecsétgyűjtéssel egybekötött játékos túrára hívják, amelyben partnereik a Mondolo Egyesület, a Szegedi Vízmű Zrt., a Csemete Egyesület, a Komposztfutár, és a TEBE Csomagolásmentes Bolt.

MÁJUSBAN RENDEZIK MEG A SZEGEDI ÖSSZMŰVÉSZETI FESZTIVÁLT

Május 10-én, pénteken 19 órakor a Sófi-ösztöndíjasok ünnepi koncertjével várják a meghívottakat és az érdeklődőket a Fricsay-teremben. Az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar felújított koncerttermében a színes koncerten Sófi Alapítvány mára országosan elismert zenészei lépnek fel. Május 11-én, szombaton egy egész napos programra kalauzol el bennünket Balogh Máté és az Art is Business csapata, mely során először egy nyolc megállós városi sétára invitálják az érdeklődőket.

Ezt követően 14:00-kor a Sófi Alapítvány képzőművészeti támogatottjai kiállítását nyitja meg dr. Nátyi Róbert, az SZTE BBMK dékánja. A megnyitót követően 16 órától kerekasztal-beszélgetés veszi kezdetét a meghívott művészeti és céges vezetőkkel. Az esemény témája a művészeti élet és az üzleti szféra együttműködése, a művészek támogatása, valamint a személyes kapcsolatok kialakítása.

SZÁZÉVES A SZEGEDI EGYETEMI ÉNEKKAR

2025-ben ünnepli 100. születésnapját a Szegedi Egyetemi Énekkar. Talán nincs is még egy olyan egyetemi énekkar az országban, mely 100 éve töretlenül működik, így már a jubileumi évet megelőzően, már idén színes programokkal készülnek fennállásuk kerek évfordulójának megünneplésére. Így az Egyetemi Tavasz keretében:

  • április 18-án (csütörtökön) 10.00 órakor a jövőre centenáriumát ünneplő Szegedi Egyetemi Énekkar örökbe fogadja a Vadaspark legidősebb állatát, az 50 éves sarkantyús teknőst. Az örökbefogadásról az oklevelet a kórusnak átadja a Vadaspark igazgatója, Veprik Róbert.
  • május 10-én, 11 órától egy kellemes tavaszi séta alkalmával a jövőre centenáriumát ünneplő Szegedi Egyetemi Énekkar örökbe fogadja a Füvészkert legöregebb fáját. Ezt követően egy meglepetés dallal köszöntik a madarak és fák napját.

MINIKONCERTEK SZEGEDEN, TÖBB HELYSZÍNEN

Május 18-án, szombaton 14 órától a KóSza a budapesti Kórusok Éjszakája szegedi társrendezvényeként Szegedről és Magyarország különböző városaiból 15 kórus ad minikoncerteket egyszerre 4 helyszínen (SZTE Rektori Épület, SZTE Bartók Béla Művészeti Kar, REÖK, Wagner udvar). A rendezvény fénypontjaként és zárásaként a kórusok összegyűlnek a Dugonics téren, és együtt eléneklik az erre az alkalomra írt Záródalt.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb