Szegedi Arcok

Az SZTE lett a fiatal tehetség, Szabó Ádám e-gokartos fő támogatója

Szabó Ádám fiatal elektromosgokart-versenyző fő támogatója lett a 2025-ös idényre a Szegedi Tudományegyetem IKIKK Harmadik Missziós Fejlesztések Klasztere. Mint megtudtuk, Szabó Ádám idén érettségizett, és az ígéretes versenyzői karrierje mellett az SZTE Mérnöki Karára adta be első helyen a jelentkezését.

A Szegedi Tudományegyetem 2025-től hivatalosan is a szegedi születésű elektromosgokart-versenyző, Szabó Ádám fő támogatója lett. Az SZTE IKIKK Harmadik Missziós Fejlesztések Klaszter Sport és Egészség Fejlesztési Programja azzal a megfontolással állt a tehetséges fiatal versenyző mellé, mert az elektromos gokart versenytechnikája a környezetbarát közlekedés és a fenntartható mobilitás jövőjét vetítik előre. Ez olyan terület, amelyen az egyetem is aktívan végez kutatásokat – írja a szegedi intézmény.

KOROSZTÁLYA LEGTEHETSÉGESEBB VERSENYZŐJE

Kiemelték: Szabó Ádám a bejelentés kapcsán elmondta, hogy nemrég érettségizett le és tanulmányait szeretné a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karán folytatni. A sajtótájékoztatón Fekete György, az SZTE IKIKK Harmadik Missziós Fejlesztések Klaszter operatív vezetője elmondta, az egyetem azért támogatja Szabó Ádám versenyzését, mert az elektromobilitást a kutatás mellett a sportban is jó innovációnak tartja. A szegedi fiatalember korosztálya legtehetségesebb versenyzője, az Ádámmal dolgozó szakmai csapat pedig az elektromos autóversenyzésben az SZTE által is támogatható terveket állított össze. A csapat víziója, hogy Szabó Ádám legyen az első hazai pilóta, aki a FIA Formula E Világbajnokságban állandó versenyzői ülést kap majd. Az SZTE azt támogatja, hogy a fiatal versenyző 2025-ben elindulhasson a csapat által kitűzött versenyeken.

AZ ÉLMENYŐZBE KERÜLHET

Úgy vélik, hogy Szeged a következő években az elektromobilitás egyik hazai központjává válhat, így Szabó Ádám szereplése és sikerei a város és az egyetem jó hírét is öregbítik Európa-szerte. Az első állomása a Rotax Max Euro Trophy elnevezésű bajnokság, ahol Ádám a tisztán elektromos E20-as kategóriában áll rajthoz. Csapata, a többszörös világ- és Európa-bajnok KMS Europe, professzionális hátteret biztosít számára, így minden adott, hogy Ádám a sportág élmezőnyébe kerüljön. „Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a szülővárosom egyeteme, egy ilyen rangos és innovatív intézmény áll mögöttem. Hiszem, hogy együtt nemcsak sporteredményeket, hanem közös szakmai sikereket is elérhetünk a fenntartható technológiák világában” – fogalmazott Szabó Ádám a sajtótájékoztatón.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb