Bartok Zsófia
-
Mindenmás
Két utánpótlás-futballklubot működtetett Szegeden és a vármegyében egy férfi, több tíz millió forintot felejtett el visszafizetni
A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfivel szemben, aki két utánpótlás-futballklub vezetőjeként éveken át nem tett eleget elszámolási…
-
Mindenmás
Apa, kezdődik: járműhiba miatt 40 perc késéssel közlekedik tovább a Szegedre tartó Napfény InterCity
Továbbra sincs szerencséje a MÁV-nak, az elmúlt napok kálváriája után szerdán már reggel gubanc történt a Napfény InterCity-nél, ugyanis a…
-
Mindenmás
Féltékenységből meg akarta ölni volt élettársát, és annak új párját egy férfi – a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a hat év fegyház helybenhagyását kéri
A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a volt élettársa és annak új párja megölését tervező, illetve őket halálosan megfenyegető férfi büntetésének helybenhagyására…
-
Közélet
EU-s költségvetési biztos: Már szeptembertől kimaradhatnak a magyar diákok az Erasmus pluszból
Már idén ősztől megszűnhet a részvétel lehetősége az Erasmus plusz programban sok magyar diák számára – nyilatkozta a Népszavának Johannes Hahn költségvetési biztos.…
-
Mindenmás
“Mindenki meg volt őrülve, egymásnak szaladgáltak” – megégtek az utasok a MÁV egyik vonatán, így élték át a történteket
Egy motorvonat tartályából kiáramló gőz több utasnak égési sérülést okozott a MÁV egyik személyvonatán, Hodásznál. A robbanásban egy férfi és…
-
Mindenmás
Napi pakk: hullámzó hidegfront és 34 fok jön ma Szegedre, ezen a napon született városunk büszkesége, Móra Ferenc
A több napos kánikula után ma lehet, hogy kapunk egy kis frissítő záport Szegedre, hiszen egy hullámzó hidegfront éri el…
-
Mindenmás
Szerdán egy hullámzó hidegfront hozhat hűsítő záporokat Szegedre
Szerdán egy hullámzó hidegfront közelíti meg térségünket, így többfelé lehetnek záporok, zivatarok, helyenként heves zivatarok, amelyekhez jégeső, felhőszakadás társulhat. A nyugatias…
-
Mindenmás
Megverte ismerősét az otthonában, és a pénzét is elvitte egy 19 éves férfi Szegeden
Bement ismerőse lakóhelyére és erőszakkal elvitte a pénzét egy férfi Szegeden. A rendőrök őrizetbe vették – tudtuk meg a Csongrád-Csanád…







