Bartok Zsófia
-
Szegedi Arcok
Kigyulladt egy segédmotor Szegeden – egy arra járó rendőr sietett a bajba jutott vezető segítségére
Annyi jó tudni, hogy a szegedi rendőrökre minden esetben számítani lehet! Így történt ez pénteken is, amikor kigyulladt egy segédmotor…
-
Mindenmás
Hatalmas lángokkal égett egy csempészautó Ásotthalomnál
Kedden újabb csempészautó égett ki teljesen Ásotthalomnál – írta Milán olvasónk délután egy óra körül szerkesztőségünknek. Mint kiemelte, az autó…
-
Mindenmás
Napi szürreál: a vízelvezető árokban rejtőzött el az a férfi, aki egy széfet lopott el Szegeden
A Készenléti Rendőrség járőrei és a helyi rendőrök közös munkája nyomán elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki…
-
Közélet
MÁV: október utolsó hetétől nem csak éjszaka, hanem nappal is járhatnak a tehervonatok Röszkénél
Az eredeti terveknek megfelelően hétfőn kellett volna, hogy elinduljon a vasúti személyszállítás Szeged és Szabadka között, ám mint kiderült, akár…
-
Mindenmás
Pár százezer forint értékűnek becsülte fel a festményeket egy férfi Szegeden, majd kiderült, hogy 10 milliót érnek – vádat emeltek ellene
Vádat emeltek egy férfi ellen Szegeden, mert 3, mindösszesen 10 millió forint értékű festményt becsült fel pár százezer forint értékűnek,…
-
Smart Szeged
Újabb útlezárások jönnek Szegeden, az Etelka soron is elkezdődik a munka
Ember legyen a talpán, aki számon tudja követni, hogy hány felújítás zajlik jelenleg Szegeden. Nos, a népes sort most megfejeljük…
-
Mindenmás
Beragadt a liftbe egy ember a Rókusi körúton, a tűzoltóknak kellett felnyitni a lezárt felvonót
Nemzeti ünnepünkön, azaz október 23-án sem volt nyugalma a helyi tűzoltóknak. A Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság keddi összesítőjében azt közölték,…
-
Szegedi Arcok
Pénteken tüntetés lesz Szegeden, a Dugonics térre várják majd az embereket
Hétfőn kezdetét vette Magyarország első, alternatív népszavazása, ahol már 16 éves kortól bárki elmondhatja a véleményét a hazai oktatási rendszerről.…







