Bartok Zsófia
-
Mindenmás
A bicikli abroncsából kitépték a gumit, a küllőket elhajlították és leszakították a bovdeneket – kerékpárt rongált két fiatal Szegeden, a rendőrség keresi őket
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik két fiatal azonosításában, akik kerékpárt rongáltak városunkban – tudtuk meg a rendőrségtől kedden.…
-
Mindenmás
Elkapták a rendőrök a Mátyás téri SZIA kávézót lezúzó férfit, az is kiderült, hogy mit lopott el a tettes
Egy hajléktalan férfi törte be a Mátyás téri Szegedi Havas Boldogasszony templom bejáratnál üzemelő, Piaggio-ból épített SZIA kávézó ablakait múlt héten csütörtök…
-
Szegedi Arcok
Meghalt a Pick Szeged egykori kapusedzője, Pártos István
“76 éves korában elhunyt egykori kapusedzőnk, Pártos István. Őszinte részvétünket fejezzük ki a családnak” – közölte a szomorú hírt az…
-
Kikapcs
Halloween-lázban készülhetünk a Mindenszentekre: tökös hétvégét tartanak a Szent István téren, még az Öreg Hölgy is nyitva lesz
Halloween jegyében telik majd a Mindenszentek előtti hétvége a Szent István téren, ugyanis október 28-án és 29-én ismét várják a…
-
Mindenmás
Eltűnt két gyerek Csongrád-Csanádban, a rendőrök egy 13 éves fiú és egy 15 éves lány megtalálásában kérnek segítséget
A csongrádi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 13 éves fiú és egy 15 éves lány megtalálásában – tudtuk meg…
-
Mindenmás
Belerongyolt a rendőrautóba egy migránsokat szállító tehergépkocsi Ásotthalomnál
Zajlott az élet Ásotthalmon a hét első napján is, a település külterületén ugyanis egy embercsempészt, illetve migránsokat fogtak a járőrök.…
-
Mindenmás
Napi pakk: felhős idő, 21 fok és gitárest az Őszi Kulturális Fesztiválon
Igazi októberi, őszi időjárással kecsegtet a kedd. Ma se hagyd otthon a kabátot, hiszen reggel és kora délelőtt is csak…
-
Mindenmás
Kedden borongós, igazi őszies időjárásunk lesz Szegeden
Kedden főként borult, erősen felhős időjárásra számíthatunk, de azért a napot is láthatjuk majd Szegeden. Veszít erejéből a szél, már csak…







