Közélet

Koronavírus csütörtök: 585 fertőzött, Szegedre is megjöttek a gyorstesztek, elmarad a Borfesztivál

Folyamatosan növekszik a fertőzött emberek száma, és sajnos az elhunyt személyeké is. A mostani elhunytak is idős, krónikus beteg emberek. Közben egyre többen mennek el, olykor pénzt nem kímélve, magán koronavírus tesztet végeztetni.

585-re nőtt a fertőzöttek száma a nap elejére. Ugyanekkor először eltűntek, majd megkerültek a Csongrád megyei adatok:

A mai koronavírus sajtótájékoztatón Müller Cecília országos tisztifőorvos azt mondta, Magyarország bármely településén jelen lehet már a vírus:

Megírtuk, hogy egy újszegedi magánklinikán már van koronavírus-gyorsteszt lehetőség. Sőt, megtudtuk az árakat is:

Szíjjártó Péter Külgazdasági és Külügyminiszter elmondta, 240 magyar embert hoznak haza a mai napon Észak-Amerikából:

A koronavírus hatásait Szeged sem kerülheti el. Mindeközben szegedi vendéglátósok is összefogtak a járvány kellős közepén:

“Nem valószínű, hogy meg tudjuk tartani a Szeged Napja Ünnepségsorozathoz kötődő rendezvényeket” – nyilatkozott szerda este Botka László polgármester a Szeged TV műsorában. A fentiek alapján tehát nagy eséllyel elmarad a Szegedi Borfesztivál és a kapcsolódó kísérő mini-fesztiválok is, de ugyanez érvényes a Szegedi Majálisra is.

Beszéltünk Hekáné Szondi Ildikóval, a Szegedi Közéleti Kávéház főszerkesztőjével. A mostani programok természetesen elmaradnak a Közéleti Kávéházban, de ha – remélhetőleg minél hamarabb – vége lesz a korlátozásoknak, akkor ismét készek a programok megrendezésére:

Interjút készítettünk Magyar Kinga szegedi ökölvívó terveiről. A világranglista legjobb 20 versenyzője közé szeretne kerülni, sajnos mindezért a koronavírus árnyékában kell, hogy küzdjön:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb