Közélet

Négymilliárdos beruházásnak köszönhetően csökken az árvíz kockázata Szegeden

Már javában zajlik az a 4 milliárd forintos projekt, amelynek célja az Alsó-Tisza vidék árvízvédelmi biztonságának növelése. A beruházás fő összetevőit sajtórendezvényen mutatta be projektet az Országos Vízügyi Főigazgatóság és az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság konzorciuma.

Lábdy Jenő, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese köszöntőjében elmondta, hogy ezzel a nagy volumenű árvízvédelmi fejlesztéssel az érintett térségben megszűnnek majd azok a problémák, melyek jelentősen növelik az árvízi kockázatot.

„A projekt hozzájárul a Tisza-völgy árvízi biztonságának növeléséhez, valamint a térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló programjaihoz is. A tervezett beruházás emellett illeszkedik a magyar vízügypolitika irányelveihez, ezen belül is a Tisza-völgyi Árvízvédelmi Fejlesztési Koncepcióhoz, illetve a Kormány által 2017-ben elfogadott Nemzeti Vízstratégia közép- és hosszú távú intézkedési tervéhez is.” – ismertette Lábdy.

Kádár Mihály, az ATIVIZIG műszaki igazgató-helyettese örömét fejezte ki, hogy hosszú évek után ismét megvalósulhat egy folyamos beruházás az Alsó-Tiszán, melynek elkészültével nagymértékben javulni fog a vidék árvízi biztonsága.

Ezzel együtt a régió lakosainak élet- és vagyonbiztonsága, és nem utolsó sorban az agrárterületek védelme is biztosítottabbá válik.” – tette hozzá.

A projekt nyolc dél-alföldi település közigazgatási területére terjed ki, köztük Makó, Szeged, Hódmezővásárhely és Szentes városok is érintettek. A megvalósuló munkák a Tisza folyó levelényi, lúdvári és algyői partbiztosításainak helyreállításával, valamint a Maros folyó ferencszállási kanyarulatának rendezésével csökkenti az árvízi fenyegetettséget. A kivitelezés a tervezett műszaki ütemtervnek megfelelően történik, a beruházás befejezése 2021 tavaszára várható.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb