Mindenmás

Best of police: összekaptuk a hét legdurvább kék híreit

A héten is akadt néhány durva kék hír, amit összefésültünk most neked egy helyre. Nem csak Szegeden, hanem az egész térségben kijutott a halálos és anyagi káros balesetekből, adócsalásból és rablásból is.

LETARTÓZTATTÁK JOÓB MÁRTONT

Joób Márton családi házát és cégét is zár alá vette a NAV – írja az Átlátszó.hu, akik egy, az ügyre rálátó forrásra hivatkozva hozzá teszik: a szegedi képviselőt családja szeme láttára bilincselték meg. A NAV a politikus elfogása előtt egy nappal vette zár alá a férfi cégét.

HALÁLOS BALESET TÖRTÉNT HÓDMEZŐVÁSÁRHELY KÖZELÉBEN

Meghalt annak az autónak a sofőrje, amely szombat reggel lesodródott a Szegedről Hódmezővásárhelyre vezető útról, majd felborult – közölte a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság a Police.hu honlapon.

BALESET MAKÓ KÖZELÉBEN – ÖTEN MEGSÉRÜLTEK

Két személyautó ütközött össze Makó közelében, a balesetben öten könnyebben megsérültek, a gépkocsikban pedig anyagi kár keletkezett. A baleset az elsőbbség megadása hiányában történt, mondta el a Szeged365.hu-nak Várkonyi Gergely, a Szegedi Rendőrkapitányság sajtóreferense.

ROMOK KÖZÉ HAJTOTT EGY IDŐS HÖLGY

A keddi, négy balesetes fekete nap után a szerdai egészen jól alakult Szegeden: a brutál hőség és a lezárt útszakaszok dacára sem történt nagyobb baleset a Napfény Városában. Budapesten viszont sikerült összehozni egy olyat, amelyre még szegedi hírportálként is felkaptuk a fejünket: az ókori római romok közé hajtott egy 71 éves budapesti hölgy.

FÁNAK CSATTANT EGY RÉSZEG FÉRFI

Családi körben részegedett le, majd ült autóba egy szeghalmi férfi: nem lett jó vége. A besörözött és pálinkázott férfi fának hajtott, borult, a Suzuki Maruti(nak tűnő) autó csúnyán összetört, viszont a sofőr könnyű sérülésekkel (és egy mínusz jogsival) úszta meg az esetet. Ne csináld utána!

4 NAP ALATT KÉTSZER FUTOTTAK NEKI A SZEGEDI JALAPENO BÁR KIRABOLÁSÁNAK

Kétszer egymást követően rabolták ki 4 nap leforgása alatt a szegedi Jalapeno Bárt, kedden az ott dolgozó pultos egyik ismerőse, szombaton pedig egy azóta már el is csípett tettes szemelte ki magának a csípős ízeiről ismert szegedi streetfood éttermet. Exkluzív Szeged365 interjú következik Bagi István tulajdonossal.

FÉNYES NAPPAL, A VÁROSHÁZA ELŐTT VIZELT LE EGY FÉRFI EGY PARKOLÓ AUTÓT

Nagyot gondolt magáról egy félmeztelen férfi a napokban: a város legfrekventáltabb helyén, térfigyelő kamerák, éber portások és a Széchenyi téren megforduló pár tucat ember szemere láttára próbált magán könnyíteni. Nem tudjuk, hogy láthatatlannak képzelte-e magát, vagy már az sem érdekelte, ha lebukik, mindenesetre a szemtanúk egyike, Edina megörökítette az esetet, és fel is töltötte a Szegeden Láttam Facebook csoportba.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb