Kikapcs

Ilyen még nem volt: török-kori tímárműhely maradványaira bukkantak a szegedi vár falain belül

Egy török-kori tímárműhely maradványait fedezték fel a Móra Ferenc Múzeum régészei Szeged szívében, az egykori szegedi vár falain belül. A lelet kuriózumát az adja, hogy ez az első alkalom, hogy a szakértők épített falú örökséget tártak fel az eddigi várat érintő kutatások során.

A Móra Ferenc Múzeum háta mögött az egykori szegedi vár romjainál folyik a régészeti feltárás. Ennek köszönhetően leltek rá a szakemberek egy 19. századi járda alatt fekvő török-kori tímárműhely maradványaira. Eddig csak a vár falait sikerült beazonosítaniuk, ezért olyan különleges ez a lelet, mert ez az első épített falú örökség, amelyet felfedeztek a vár falain belül.

A tímárműhely egy részét már sikerült feltárniuk, különböző cserzőgödröket találtak, illetve egy épített falú cserzőmedence is előkerült, ahová a kikészítésre váró bőröket lógathatták be. Emellett sok török-kori kerámiaanyag is a felszínre bukkant.

Fotó: Móra Ferenc Múzeum

A feltárást a Móra-múzeum körül zajló parképítési munkálatok miatt végzik el. A múzeum épülete azonban már megnyitotta kapuit: augusztus közepe óta várja a látogatókat a megújult intézmény a hét minden napján.

Forrás: Móra Ferenc Múzeum

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb