Közélet

Napi összefoglaló: rekord az új fertőzöttek számában, katonák a szegedi kórházakban, kiderült hány szabad ágy van még

Az elmúlt egy napban 6000 fölé emelkedett az új fertőzöttek száma, katonák lepték el a szegedi kórházakat is és kiderült hány szabad ágy áll még a magyar, koronavírussal fertőzöttek rendelkezésére. Befutott a napi összefoglalónk:

REKORD: 6000 FELETT AZ ÚJ FERTŐZÖTTEK SZÁMA AZ ORSZÁGBAN, EBBŐL 276-OT A MEGYÉBEN TARTANAK SZÁMON

Az elmúlt egy napban 6495 személynél mutatták ki az új koronavírus-fertőzést ezzel 147 961 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Csongrád-Csanád megyében 276 új esetet regisztráltak, ami azt jelenti, hogy Szegeden és környékén immár 6045 főt tartanak számon.

A SZEGEDI KÓRHÁZAKBAN IS LESZNEK KATONÁK

Hétfőtől 93 kórházban lesznek katonák, hogy segítsék a koronavírus-járvány elleni védekezés során az egészségügyi feladatok ellátását – mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter az M1-en. Információink szerint Szegeden az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ II-es kórháza érintett, a honvédek elsősorban fizikai, logisztikai munkákat végeznek mától és segítenek a hőmérőzésben is.

ORBÁN VIKTOR ELÁRULTA HÁNY SZABAD LÉLEGEZTETŐGÉP VAN MÉG

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke ma reggel hivatalos közösségi oldalán bemondta, hogy hány szabad lélegeztetőgép áll még rendelkezésre az országban. A kormányfő az Operatív törzs reggeli ülése után, egy videón mondta el az adatokat.

VEZÉNYLÉS SZERINT VESZNEK RÉSZT A SZEGEDI ORVOSTANHALLGATÓK A TESZTELÉSBEN

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) vezetőségének küldött leveléből kiderül, hogy már nem önkéntes alapon, hanem vezénylés szerint kell részt venniük az orvostanhallgatóknak a a koronavírus-tesztelésekben és a többi járványügyi feladatban.

SPECIÁLIS GYERMEKOTTHON LÉTESÜL ÓPUSZTASZEREN

Speciális gyermekotthont alakítanak ki különleges bánásmódot igénylő lánygyermekek részére Ópusztaszeren. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság „Kincses Szeglet Otthon – speciális gyermekotthon kialakítása Csongrád megyében” című pályázatának köszönhetően 20 férőhelyes, közösségi és kiszolgáló épülettel, valamint szabadidős tevékenységre is alkalmas zöldterülettel rendelkező gyermekotthont épít fel.

HETENTE TESZTELIK A SZEGEDI ÁLTALÁNOS ISKOLÁKBAN DOLGOZÓ TANÁROKAT IS

Az Operatív törzs mai ülésén Maruzsa Zoltán, köznevelésért felelős államtitkár bejelentette, egészségük védelmében ezentúl heti rendszerességgel fogják tesztelni a pedagógusokat koronavírusra. Müller Cecília a szabályok betartásának fontosságára hívta fel a figyelmet, mellyel csökkenthető lenne a koronavírus járvány terjedése, Kiss Róbert pedig elmondta a hétvégi rendőri intézkedések adatait.

EGY SZEGEDI SEM MARAD ÁRAM ÉS FŰTÉS NÉLKÜL AZ ÜNNEPI IDŐSZAKBAN

A Nemzeti Közművek Zrt. 2020. november 29. és 2021. január 8. között önkéntes kikapcsolási moratóriumot vállal – olvasható a cég Facebook oldalán található közleményben, így minden érintett szegedi háztartásban is felfüggesztik a kikapcsolásokat.

MEGOLDÓDNI LÁTSZIK A GÖNDÖR SORI KÁLVÁRIA, AHOL EDDIG A HAJLÉKTALANOK KUTYÁI TARTOTTÁK RETTEGÉSBEN A SZEGEDIEKET

Megoldódni látszik a Göndör sori hajléktalan és a hozzá tartozó, agresszív kutya kérdés- árulta el portálunknak olvasónk, Schweickhardtné Éva, aki korábban a Szeged365.hu-hoz fordult segítségért a Petőfitelepen uralkodó, áldatlan és már-már nagyon veszélyes állapotok miatt, ahol több, otthontalan személyhez tartozó kutya tartotta rettegésben a környék lakóit.

ÍGY VÁLT HASZNÁLHATATLANNÁ A GYÍK UTCÁBAN A JÁRDA

Egy igazán hangulatos kis megoldásra hívták fel figyelmünket a környéken lakó olvasóink: Felsővároson, a Gyík és a Selyem utcák találkozásánál a járda helyett egy motocross-pályának is beillő dagonyázó várja a környéken lakókat, az egyik panelház előtt.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb