Kikapcs

A hétvégén tartják a Havas Boldogasszony-nagybúcsút Szegeden

A hétvégén tartják a Havas Boldogasszony nagybúcsút – a dél-alföldi katolikus közösség egyik legjelentősebb ünnepét – a szeged-alsóvárosi ferences templomban, az eseményhez kapcsolódva Bálint Sándor néprajztudósra is emlékeznek – ismertette a részleteket kedden a Szeged-Csanádi Egyházmegye.

Mint kiemelték, a középkori Rómában szokás volt, hogy Mária-ünnepeken a Santa Maria Maggiore-bazilikában mise közben hófehér rózsaszirmokat hullajtottak a hívek közé, ami a templom eredetlegendájára utal: egy gyermektelen, gazdag házaspár templomot akart építtetni. Szűz Mária egy nyári éjszaka megjelent álmukban, és tudtukra adta, hogy oda építsék, ahol másnap reggel hó esik. A hó az Esquilinus dombon hullott, a templom fel is épült.

AZ ALSÓVÁROSI BÚCSÚ TÖRTÉNETE EGÉSZEN A TÖRÖK IDŐKIG NYÚLIK VISSZA

Bálint Sándor néprajztudós kutatásai szerint a szeged-alsóvárosi templom e kultusz talán legkorábbi emléke Magyarországon, és a legrégibbek közé tartozik Közép-Európában is. A búcsú története egészen a török időkig nyúlik vissza, a szeged-alsóvárosi ferences templom és kolostor akkor Dél-Magyarország missziós központja volt. A búcsújárás kultusza a 17. században már virágzott, a következő évszázadtól pedig már új hivatást is betöltött: Szeged megmaradt magyarsága ötvennél több délvidéki, törökök által feldúlt falvat telepített újra, így Havas Boldogasszony napja ettől kezdve a hazatérés ünnepévé is vált. A 19. századtól kezdve már nemcsak a Délvidékről, hanem az akkor kialakult Szeged környéki tanyavilágból is érkeztek a búcsúba és rokonlátogatóba zarándokok.

A hagyomány az 1500-as évek közepére helyezi a ma is a főoltáron látható kegykép, a Szögedi Segítő tiszteletének kezdetét. E szerint a Mária-képet a törökök elől a templom közelében lévő Csöpörke-tóba rejtették el. Néhány évvel később egy török katona találta meg, és adta át a szerzeteseknek. A tó a nagy szegedi árvízig, 1879-ig megmaradt, akkor feltöltötték. Vizében a búcsúsok megmosakodtak, és ott részesültek a régi népszokás szerinti “búcsúkeresztségben” az először oda elzarándoklók.

KOSZORÚZÁS ÉS MISE IS LESZ

Szombat kora délután megkoszorúzzák Bálint Sándor – egykori szülőháza helyén álló – emléktábláját, majd a tudós szobrát a Mátyás téren, a ferences templom szomszédságában. A búcsú programja szombat délután a Bálint Sándor boldoggá avatásáért mondott misével kezdődik, melyet Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök celebrál. Rózsafüzér-imádság, zsolozsma és a hivatásokért felajánlott szentmise után este görögkatolikus liturgia lesz a templomban, melyet keresztút és szentségimádás követ a kolostor udvarában. Éjfélkor az elhunytakért ajánlanak fel szentmisét.

Vasárnap reggel az édesanyai és édesapai hivatásért, délután pedig a betegekért imádkoznak a szentmisén. A vasárnap délelőtt kezdődő szabadtéri ünnepi szentmise egyben Zatykó László atya aranymiséje lesz. A búcsús ünnep vasárnap este Juhos Benjamin ferences testvér újmiséjével zárul. A búcsú egész ideje alatt lesz lehetőség szentgyónásra.

Mutatjuk, milyen volt az ünnep tavaly:

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb