Közélet

Szijjártó Péter: Nem tudjuk kimenekíteni a magyarokat a Gázai övezetből

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán közölte, hogy a Gázai övezetben rekedt 15 magyar állampolgárral továbbra is folyamatosan tartják a kapcsolatot. Hozzátette, hogy a tel-avivi és kairói nagykövetségeik szorosan együttműködnek annak érdekében, hogy a magyarok biztonságosan elhagyhassák az övezetet, de erre sajnos egyelőre nincs lehetőség.

NEM ADOTTAK A FELTÉTELEK

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán elmondta, hogy a Gázai övezetben rekedt 15 magyar állampolgárral továbbra is folyamatos a kapcsolat. Naponta többször beszélnek velük és családtagjaikkal telefonon. Szijjártó bejegyzése szerint a diplomaták legutóbb szerda reggel, alig egy órája győződtek meg arról, hogy valamennyien épségben vannak, még a rendkívül nehéz körülmények ellenére is.

“A tel-avivi és kairói nagykövetségeink szorosan együttműködnek, és valamennyi nemzetközi partnerünkkel folyamatos kapcsolatban vagyunk annak érdekében, hogy az állampolgárainknak lehetősége nyíljon biztonságban elhagyni az övezetet. Ennek feltételei azonban jelenleg nem adottak” – fogalmazott a tárcavezető. Előzőleg olyan információ is megjelent, hogy a Hamász izraeli támadásának már lehetett egy magyar áldozata is. A külügyminisztérium ezt egyelőre cáfolta.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb