Közélet

Nobel-díjas kutatókkal találkozhatnak a Nemzeti Tudósképző Akadémia növendékei: 52 középiskola 280 diákja, valamint 150 egyetemista érkezik Szegedre

A tíz éve Nobel-díjjal kitüntetett Randy Schekman amerikai biokémikus, sejtbiológussal és Thomas Südhof német-amerikai neurológussal, valamint a hasnyálmiriggyel foglalkozó nemzetközi kutatások két meghatározó alakjával, Ole Petersennel és Sahin-Tóth Miklóssal találkozhatnak a Nemzeti Tudósképző Akadémia növendékei Szegeden december 14-én és 15-én- tájékoztatták a szervezők hétfőn az MTI-t.

52 KÖZÉPISKOLA, 280 DIÁKJA, VALAMINT 150 EGYETEMISTA HALLGATÓ ÉS MENTOR ÉRKEZIK

A szerdán kezdődő konferenciára – amely immár a huszonegyedik Nobel-díjasok és tehetséges diákok találkozója – az ország 52 középiskolájából 280 gimnazista, valamint 150 egyetemista hallgató, mentor, junior mentor érkezik. A háromnapos rendezvény során a 2013-ban indult program résztvevői az előadások mellett találkozókon, laboratóriumlátogatásokon vesznek részt. A konferencián adják át a Kiváló Szent-Györgyi Hallgató 2023 elismerést is.

A PROGRAMOT SZENT-GYÖRGYI ALBERT NOBEL-DÍJÁNAK 75. ÉVFORDULÓJÁHOZ KAPCSOLÓDVA HOZTÁK LÉTRE

A 2021 őszétől Nemzeti Tudós Akadémia nevet viselő programot Szent-Györgyi Albert Nobel-díjának 75. évfordulójához kapcsolódva hozták létre, hogy újra vonzóvá tegye a fiatalok számára a tudományos életpályát. Elindították azt az egyedülálló, a résztvevők életét 16 és 36 éves koruk között – a hagyományos iskolarendszerrel párhuzamosan – végigkísérő programot, mely képes arra, hogy hazánkban tartsa a legkiválóbb természettudományos érdeklődésű diákokat minőségi képzés és megfelelő anyagi juttatás biztosításával.

KIMAGASLÓ EREDMÉNYT ELÉRŐ DIÁKOK JELENTKEZHETNEK

A Nemzeti Orvosbiológiai Alapítvány a magyar kormány támogatásával megvalósuló, hazai és nemzetközi mentorok részvételével zajló programjába olyan gimnazisták – Szent-Györgyi diákok – jelentkezhetnek, akik már a középiskolában kimagasló eredményt értek el a különböző hazai és nemzetközi versenyeken biológiából vagy kémiából, valamint eltökélt szándékuk, hogy élethivatásul a kutatói pályát válasszák. A középiskolás tanulók képzése a húsz – országos lefedettséget jelentő – területi képzési központon kívül az országos képzési központokban – Debrecen, Gödöllő, Hódmezővásárhely, Pécs, Szeged, Szombathely – kialakított korszerű, modern laboratóriumokban zajlik.

TÖBBEK KÖZÖTT SZEGEDEN VÉGEZNEK KUTATÓMUNKÁT

A programba felvételt nyert egyetemisták – Szent- Györgyi hallgatók – és doktoranduszok az adott város – Budapest, Debrecen, Pécs, Szeged – egyetemének kutatólaboratóriumaiban, illetve a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban, vagy a fővárosi Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetben végezhetnek kutatómunkát.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb