Közélet

Napi összefoglaló: Orbán Viktor két évig megtiltana mindenféle migrációt, hétvégenként ezentúl nem lesznek friss járványügyi adatok

Berobbant a péntek Szegedre, vele együtt pedig korán reggel Orbán Viktor, aki szerint nagy változások elé nézünk a jövőben. Az Operatív Törzs is jelentkezett ma és a megjelenő Magyar Közlönyből az is kiderült, hogy már hivatalos, hogy majdnem 2 milliárd forintot kap a kormánytól Szeged. Volt itt még egyébként kiskutyákat csempésző buszsofőr is és sajnos sötét nap volt ez a mai a szegedi rendezvény-szcénában: a Szent István téri piac után a Bárka is “elsüllyedt”. Jöjjenek a nap legfontosabb hírei, itt a Napi összefoglaló!

NAGY VÁLTOZÁSOK JÖNNEK

A tegnapi, miniszterelnöki Kormányinfó után Orbán Viktor a Kossuth Rádióban kezdte a péntek reggelt. Orbán Viktor szerint abban a koordinátarendszerben kell egyetértés, hogy mi a jó és mi a rossz, hogy egyetért-e abban az ország, hogy a járvány után nem lesz ugyanaz a gazdaság mint korábban. Nagy változások lesznek a járvány után.

13 ÚJ FERTŐZÖTT LETT SZEGEDEN ÉS KÖRNYÉKÉN

Az elmúlt 24 óra adatai alapján 199 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 806 790 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Csongrád-Csanád megyében 13 új esetet regisztráltak tegnapról mára. Elhunyt 8 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 904 főre emelkedett. 

HÉTVÉGENKÉNT NEM LESZ FRISS JÁRVÁNYÜGYI ADATKÖZLÉS

Nem tart több sajtótájékoztatót a koronavírus-járvány megfékezéséért életre hívott operatív törzs, a fertőzési és a halálozási adatokról pedig csak hétköznaponként fognak beszámolni – jelentette be Kiss Róbert rendőr alezredes, az operatív törzs helyettes műveleti vezetője a testület pénteki sajtótájékoztatóján. Mindezt azzal indokolják, hogy a pandémia harmadik hulláma véget ért.

MAJDNEM 2 MILLIÁRDOT KAP A KORMÁNYTÓL SZEGED

Egy hónappal ezelőtt döntött a kormány az önkormányzatok támogatásáról, melynek értelmében arányos és méltányos módon összesen 23 milliárd forint támogatást kapnak a városok. Ez tegnaptól vált hivatalossá, ugyanis megjelent a Magyar Közlönyben is, így Szeged pontosan 1,95 milliárd forintot kap önkormányzati feladatok ellátására.

BYE-BYE SZENT ISTVÁN TÉRI KÉZMŰVES PIAC ÉS BÁRKA!

Sötét nap ez a mai a szegedi rendezvények életében, nem sokkal azután, hogy a szervezők bejelentették a Szent István téri piac búcsúját, a Bárka Kézműveskikötő is egy rövid, szűkszavú Facebook posztban elköszönt a piac látogatóitól és bejelentette, végleg bezárja kapuját.

BŐRÖNDBEN CSEMPÉSZTE A KISKUTYÁKAT

Állatkínzás miatt indult eljárás egy szerb férfi ellen, aki öt kiskutyát akart egy bőröndbe zárva Magyarországra becsempészni a Röszke autópálya-határátkelőhelyen.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb