Kikapcs

Ma lesz a Múzeumok Éjszakája, íme az összes program Szegedről és környékéről!

Ma délután újra a régi fényében tündököl Szeged, érkezik a 2021-es Múzeumok Éjszakája. Az immár tizenkilencedik alkalommal megszervezett esemény idei címe Fordulópont, a pandémia utáni újranyitás jegyében rendezik. Országszerte több mint háromszáz intézményben mintegy kétezer programmal várják az érdeklődőket, mi természetesen a szegedi és Csongrád-Csanád megyei nagy durranásokat gyűjtöttük egy csokorba.

MÓRA FERENC MÚZEUM: SISI-KIÁLLÍTÁS

Igazi nagy durranással készül a ma délután 4-kor újranyitó Móra Ferenc Múzeum: érkezik a Sisi kiállítás, benne a felbecsülhetetlen értékű, sokat emlegetett ruhával, amelyben 1898. szeptember 10-én, Genfben a királynét meggyilkolták.

FEKETE HÁZ: ROTSCHILD-KIÁLLÍTÁS, KÁDÁR JÁNOSNÉ RUHÁJÁVAL

Kádár Jánosné egyik ruháját is bemutatják a Szegeden nyíló, Rotschild Kláráról szóló kiállításon, melyet Rotschild Klára divatkirálynő tervezett a politikus nejének. A tárlaton nem csak a legendás divattervező életét ismerhetik meg a látogatók, hanem további húsz ruhakölteménnyel is találkozhatnak.

TÁRLATVEZETÉS A REÖK PALOTÁBAN

Ezerrel készül a Múzeumok Éjszakájára a szegedi REÖK-palota is: Nagy Gábor, Munkácsy-díjas festőművész tárlatvezetésével indul a ma délutáni túra, de olyan épületrészeket is bejárhatnak az érdeklődők, amelyek hétköznap, a képtár látogatásakor nincsenek nyitva.

BELEHÚZ A SOMOGYI: VÁROSISMERETI SÉTA, NYOMOZÁS, KREATÍVKODÁS

Lépten-nyomon Szegeden címmel városismereti sétára invitál a Somogyi Könyvtár, ahol az érdeklődők Szeged belvárosát ismerhetik meg. Egy éjszakára a kötészetben dolgozó munkatársak segítségével a színek még színesebbek lesznek, ugyanis a látogatók kipróbálhatják a kreatív papírfestést, valamint egyedi mintájú csomagolópapírt is készíthetnek. A programok 18.00-kor kezdődnek és este 22.00-ig tartanak:

TÖRTÉNETEK A RÁKOSI-KORSZAKBÓL AZ EMLÉKPONTBAN

Történetek a sötét Rákosi-korszakból címmel tart tárlatvezetést Vincze Gábor történész a vásárhelyi Emlékpontban, melynek során a kommunista terror legsötétebb pillanatai elevenednek meg a földszinti termekben a Múzeumok Éjszakáján.

Bővebb infó a programról IDE kattintva!

VARGA MIKLÓS KONCERT SZENTESEN, A KOSZTA JÓZSEF MÚZEUMBAN

Alaposan belehúz a szentesi Koszta József Múzeum, délelőtt 10-től tárlatvezetésekkel, régészeti workshop-pal, majd délután Varga Miklós koncerttel várnak.

MÉG TÖBB PROGRAM SZEGEDRŐL ÉS KÖRNYÉKÉRŐL

Annyi programmal vár a hétvége, hogy alig tudtuk belezsúfolni őket a Szeged 365 Kikapcsba – a teljesség igénye nélkül a Múzeumok Éjszakáján kívül még lesz…

  • Levendula és Rózsanapok,
  • Tesla Musical,
  • Szegedi Papucs Napja,
  • és egy nagy adag családi program:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb