Közélet

Gulyás Gergely: meghosszabbítjuk a kamatstopot – Kormányinfó élőben, a Szeged365.hu-n

Ma 11-kor ismét a sajtó elé áll Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Kormányinfót tartanak a szerdai kormányülést követően.

Egyelőre nem tudni, pontosan milyen bejelentésre készülhet a kormány, szerdán ugyanakkor Orbán Viktor arra utalt egy Facebook-bejegyzésben, hogy a költségvetés volt a fő téma a kormányülésen. Ma vélhetően szó lesz:

  • a kötelező bolti akciókról, amelynek részletszabályait nemrég ismertették,
  • de az elmúlt napok fontos eseménye volt még a Magyar Honvédség új vezérkari főnökének Böröndi Gábornak a kinevezése, amellyel kapcsolatban szintén kaphat kérdéseket Gulyás Gergely,
  • valamint az is borítékolható, hogy Gulyás Gergely miniszter válaszol majd a jogállamisági eljárás és a horizontális feljogosító tételekkel kapcsolatos tárgyalások állásáról szóló kérdésekre, melyeket az Európai Bizottsággal folytatnak.

A Kormányinfóról ahogy mindig, most is élő szöveges tudósítással jövünk a Szeged365-ön, cikkünk folyamatosan frissülni fog.

FRISSÍTVE (11:15): KEZDÜNK

Szentkirályi Alexandra köszöntötte a jelenlevőket, majd átadta a szót, Gulyás Gergelynek. Mint mondta, tegnap a kormány a jövő évi költségvetésről tárgyalt.

FISSÍTVE (11:16): MÁJUS 30-ÁN NYÚJTJÁK BE A KÖTSÉGVETÉST

Gulyás Gergely azt is kiemelte, hogy a tervezést nehezíti a háború és annak következményei. A kormány ennek ellenére fenntartja azt a gyakorlatot, hogy a jövő évi költségvetést még a tavaszi ülésszakban szavazza meg az Országgyűlés. Május 30-án nyújtja be a kormány a költségvetést az Országgyűlésnek. A költségvetés összeállításakor számolni kell a háború elhúzódásával is Gulyás szerint, de emellett szeretnék megőrizni az eddigi célokat. 2,9 százalékra csökkentenék a költségvetési hiányt, és az államadósságot is csökkentenék. A honvédségre fordított kiadások mértéke a GDP 2%-át elérheti, meghaladhatja a jövő évben, illetve a kamatkiadások is magasak lehetnek – tette hozzá.

FRISSÍTVE (11:20): MEGHOSSZABBÍTJÁK A KAMATSTOPOT

A lakosságra és a kkv-kra érvényes intézkedések vannak még hatályban, amelyek június 30-án lejártak volna – jelezte Gulyás Gergely és emlékeztetett arra, hogy a nehéz helyzetben a kormány célja továbbra is az, hogy őrizzük meg a háztartások és a kiscégek likviditási helyzetét. Visszautalt rá, hogy 2022. januárban lakossági kamatstop bevezetéséről döntött a kormány, és 2022 novemberében a kkv-rak is kiterjesztete. A kormány most ismét a meghosszabbítás mellett döntött, amely mintegy 350 ezer családod véd meg a magas kamatok ellen. A kamatstoppal védett lakossági hitelállomány meghaladja az 1360 milliárd forintot. Hozzátetette: a kamatstop 2022-ben 80 milliárd forinttal, az idei első félévben 60 milliárd forinttal segítette a családokat.

FRISSÍTVE (11:24): EDDIG MARAD A KAMATSTOP

Az infláció és a jegybanki kamat szintje miatt nem tudunk változtatni a kamatstop intézményén, így amikor jegybanki alapkamat 10% alá csökken, akkor fogjuk a kamatstopot kivezetni – jelentette be. Ehhez egyszámjegyű inflációra van szükség, ami az év végére elérhető, ezen várakozása a kormánynak továbbra sem változott.

FRISSÍTVE (11:28): MENNEK A SZÁMLÁK BRÜSSZELNEK

Az Országgyűlés múlt héten megszavazta az igazságügyi csomagot, ami az Európai Bizottsággal való megállapodás egyik sarokköve volt. A kormány arra számít, hogy néhány héten belül sikerül megegyezni az Európai Bizottsággal, miután a magyar fél minden feltételt teljesített Gulyás szerint. „Egy hónap múlva tudunk számlákat küldeni Brüsszelnek, amit reményeink szerint ki is fognak fizetni” – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Magyarország szerinte mindent megtett annak érdekében, hogy utalják a pénzeket, míg a baloldal csak akadályozta a megállapodást.

FRISSÍTVE (11:48): PEDAGÓGUSBÉREK

A miniszter ismét elmondta, hogy szerinte vállaltan politikai okokból akadályozzák magyar baloldali képviselők az uniós pénzek megérkezését. Szerinte a korrupciós ügyeket lezárta a kormány, és ha „minden baloldali zöld félkommunista vád igaz lenne”, akkor sincs meg a korrupció lehetősége, mert az uniós pénzeket egyből átutalnák a tanároknak. Gulyás szerint a magyar baloldal aknamunkájáról van szó, ha ez megváltozna, akkor megváltozna a helyzet is. Azt is elmondta, hogy szerinte a magyar baloldal és Brüsszel kéz a kézben tesznek meg mindent azért, hogy ne legyen pedagógus béremelés.

FRISSÍTVE (12:17): JÖVŐRE ALACSONYABBAK LEHETNEK AZ ENERGIAÁRAK

Gulyás újságírói kérdésre válaszolva elmondta, az energiaárak meghatározása a legnehezebb kérdés, és bár van, ahol tudnak előre számolni, máshol ez nem lehetséges. A legvitatottabb, hogy milyen gáz és áramárat rögzítsenek, itt végleges ár egyelőre nincs, de május 20-ig megismerhető lesz. Hozzátette, hogy jövőre alacsonyabb árral tudnak számolni, mint idén a szakértők többsége szerint.

FRISSÍTVE (13:02): NINCS NAPIRENDEN AZ EURÓ BEVEZETÉSE

Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke épp egy hete beszélt arról, hogy Magyarország 2024 végére teljesítheti az euró bevezetéséhez szükséges kritériumokat, Gulyás azonban leszögezte, hogy nincs napirenden a dolog. Ebből következően megerősítette, hogy 2025. január 1-jétől biztosan nem lesz euró Magyarországon.

FRISSÍTVE (13:06): TÜNTETÉS A KARMELITÁNÁL – BE KELL TARTANI A SZABÁLYOKAT

Gulyás kiemelte, hogy a tüntetések szervezése mögött nyilvánvalóan politikai indokok állnak. Szerinte akik építési területre törnek be, rendőröket lökdösnek, ők politikai célból cselekszenek, legkevésbé sem érdekli őket a tanárok ügye. Szerinte majd egyszer belátják, hogy politikailag ez nem segíti őket, és akkor abbahagyják a demonstrációt, addig meg tartani fog. Azt is hozzátette, hogy az országgyűlési képviselőknek különösen be kellene tartania a szabályokat, mert a mentelmi jog nem hatalmazza fel őket arra, hogy jogszabályt sértsenek, de mint mondta, részleteiben inkább nem is megy ebbe bele, mert ezek a képviselők úgyse értenék ezt meg.

FRISSÍTVE (13:45): VÉGET ÉRT A KORMÁNYINFÓ

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Forrás: Telex, Portfolio

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb