Lement (?) az amerikai elnökválasztás, úgy fest, megvan az Egyesült Államok 46. elnöke. Egy darabig még biztos megy majd a Mortal Kombat, sárdobálással, újraszámolgatással, pereskedéssel, aztán majd, ha az elektorok is leszavaztak, valaki beül abba a bizonyos székbe. Hogy melyik fickónak drukkoltam, itt most másodlagos, sokkal inkább az piszkálja a csőrömet, micsoda ordas prosztó kupleráj közepette sikerült megválasztani a Világ Legnagyobb Emberét.
JOHNNY HELYETT DONALD ÉS JOE A MOCSOKBAN
Nézegettem, olvasgattam az elmúlt hetek-napok eseményeit és eszembe jutott tinikorom kedvenc pogó-klasszikusa, a Lukács Laci féle Johnny a mocsokban című trashpunk-eposz:
Gyerekek, belegondoltatok, hogy ennek a szánalmas, kispályás, kocsmai bunyóhoz hasonlatos, gerinctelen szerencsétlenkedésnek a tétje nem más volt, mint az, hogy ki lesz a világ No 1 szuperhatalmának az első embere? Az a pasas, aki kis túlzással a Föld nevű bolygó legbefolyásosabb figurája, az, akinek a fejében ott van az atomkód, a kezénél pedig a “nagy piros gomb” a fehér házban.
Írhatnám, hogy vicces, de mivel nincs kedvem nevetni rajta, ezért inkább azt írom, hogy röhejes, kétségbeejtő, szánalmas.
AMERIKA, A DEMOKRÁCIA HAZÁJA
Kezdjük a nagy (büdös) amcsi demokráciával.
Milyen demokrácia az, ahol az egyik jelölt megjelenéseit non-stop, kénye-kedve szerint korlátozhatja vagy épp “csak” letilthatja a virtuális nyilvánosságot jelentő Facebook és Twitter? Vagy, ha épp nem tiltja le, megjelöli egy szép, nagy piros felirattal, hogy ez szerinte hazugság? Oké, tegyük fel, hogy Donald Trump hazudik, amikor azt mondja, Biden csalt. Mégis, amíg le nem zárult az elnökválasztást övező jogi hajcihő, honnan a fészkes frászból tudná objektíve eldönteni a Zuckenberg gyerek vagy a Twitter főnök Jack Dorsey, hogy igazából ki hazudott és ki nem? Hogyan létezhet, hogy ez a két tech-guru törvényeken és társadalmon felül állva, úgy határozza meg az igazságot, ahogy neki (és a mögöttük álló nagyfiúknak) tetszik? Hogy a francba történik meg az, hogy a regnáló elnök beszéde közben szinte az összes amerikai TV csatorna leállítja a közvetítését, amikor az általa feltételezett választási csalásról kezd beszélni (tehát, amikor olyan témára vált, ami a konkurens, a média 90%-át birtokló nagytőkések által támogatott jelöltnek kellemetlen)? Ugyanaz a kérdés merül fel, mint a közösségi média oldalak esetében: hogy fér össze a fényesen ragyogó amerikai szuperdemokráciával, hogy pár social media nagyember és TV-s szerkesztő dönthesse el, kinek van igaza (sőt, azt, hogy ki nyithassa ki a száját), saját és gazdái kénye-kedve szerint bek@ssoltatva a két jelölt közül az egyiket? Hol van ilyenkor az emberi jogokért és a szabad demokráciáért küzdő, a Trump idején végig diktatúrát kurjongató liberális világsajtó? Most miért nem üvöltenek, hogy valaki Orwell-féle 1984-et kezd játszani 382 millió amerikaival (pedig még be sem iktatták hivatalába)?
A kedvenceim az amerikai celebritások, akiknek pont egy időben jutott eszükbe kiposztolni ugyanazokat az előre legyártott “every vote counts” grafikákat az Insta – Facebook – Twitter oldalukra, Leondardo Dicaprio-tól Nicki Minaj-ig. Rendben, értve, Nektek is van főnökötök, kellene még szerepelni pár filmben meg elmenni haknizni jó pénzért ide-oda, de komolyan van még olyan ember a Földön, aki elhiszi ezt a pofátlan, faék egyszerűséggel egybe időzített néphülyítést? Van, a tegnap esti adatok szerint pontosan 74 478 345 amerikai választópolgár.
AMERIKAI BUNKÓ VS AMERIKAI CUKROSBÁCSI
Folytassuk azzal, mi alapján voksol 100-ból 99 ember.
Program? Frászt, el se kezdd írni haver.
Tervek? Azok meg mik?
Szimpatikus bácsika, bárgyú mosoly, kisgyerekek puszilgatása? Bingo, jackpot, Tiéd a 30 milliós fődíj, nyertél!
Az amerikai elnökválasztás ismét bebizonyította, mi alapján születik meg a döntés a fejekben egy voksolás alkalmával. Olyan ez, mint egy normál vásárlási folyamat a fogyasztó tudatalattijában: azt a csokit veszi le a Tesco polcáról, amelynek szebb a csomagolása, amelyik több pozitív érzelmi impulzust tud bejuttatni a buksijába.
TRUMP, RÖVIDEN
Gazdaság.
Magas foglalkoztatottság, az Egyesült Államok történetének egyik legerőteljesebb gazdasági fellendülése (a Covid 19-ig, azóta KO, mint minden országban), adósságcsökkentés. Bevállalós volt, amikor Trump egyetlen tollvonással eltörölte a rossz szabadkereskedelmi egyezményeket.
Külpolitika.
Trump több békemegállapodást hozott tető alá az állandóan forrongó Közel-Keleten, mint amiről a Nobel-békedíjas, sutyiban meg háborúkat indító elődje, Barack Obama valaha is álmodni mert volna elnöksége alatt. Volt egy külpolitikai paradigmaváltás, melynek lényege az volt, hogy a főleg szegények gyerekei közül kikerülő amerikai katonák ne adják életüket az amerikai elit érdekében szerte a világban folytatott háborúkért, amelyek esetében speciel súlyos közpénz-milliárdok folynak át magánzsebekbe.
Karakter.
Bunkó, segg@fej, klasszikus amerikai badass.
Olyan, amilyennek egy realistán gondolkodó szegedi elképzeli a világ legbefolyásosabb fickóját, miután leolvadt róla a cukormáz.
BIDEN, RÖVIDEN
Biden esetében nehéz lenne gazdasági, külpolitikai, stb teljesítményről beszélni, hiszen még nem volt elnök, ezért a Trumpnál felsorolt első két tétel itt most üresen áll. Ugorjunk a harmadikra.
Karakter.
Ha nagyon le akarom sarkítani a dolgot, annyit írok: cukkancs öreg bácsika, sok-sok cukormázzal. Az, hogy gyanúsan mögötte áll az amerikai nagytőkés elit, adóemelést emlegetett már a kampánya során is, vagy az, hogy olyan zavarba ejtő kreténségeket mondott, hogy “a demokraták minden idők legkiterjedtebb választási csalási gépezetét állították fel”, senkit sem zavar, ahogy a köztudottan drogos fiának ukrán oligarcha-botránya sem.
A lényeg egy: legyen cuki az ízig-vérig prosztó Trump-pal szemben, vigyorogjon szépen a kamerába plusz posztoljanak róla sokat az amerikai influenszerek, meg persze pörgesse a posztjait a közösségi média (Biden esetében valahogy nem emberkedett sem Zuckenberg, sem Dorsey), a letiltott-letekert másikkal szemben.
Üvölt róla, hogy 77 évesen már időskori demenciában szenved? Nem tud értelmes mondatokban beszélni?
Ugyan már, nem számít, a lényeg, hogy szépen mosolyogjon meg kisgyerekeket puszilgasson a kampányvideókban.
10-ből 9 Biden-drukker, egytől egyig értelmes szegedi ismerősöm azzal indokolta állásfoglalását, hogy Trump bunkó, Biden kedves. Erre mondtam én nekik a következő fura példát: ne adja a Jóisten, beüt az egészségügyi ménkű, komoly műtét vár Rád (ne legyen így, soha, tényleg). Két sebész közül választhatsz, az egyik egy komoly szaktekintély, de rohadt ellenszenves, a másik egy mézes-mázos, vigyori cukrosbácsi, de köztudottan demenciában szenved és süt róla hogy nem ért az egészhez. Melyikre bíznád az életed? Na? Ugye, hogy a bunkóbbikra. Visszatérve az ismerőseimre, meg úgy általában mindenkire, akiket érdekel a téma, természetesen mindenki azt gondol, ami neki jól esik és annak drukkol, aki neki szimpatikusabb. Így kerek a világ, így izgalmas az élet, legalább van mire és kire fogadni a haverokkal.
ÉS HA MÁR SZEGEDIEK VAGYUNK…
Íme a reakciók, Szegedről.
Ha szeretnél egy kis komment-csihipuhit, keress rá a Szeged 365 Facebook oldalán a tegnap esti, Biden győzelméről szóló cikkünk alatti hozzászólásokra, van köztük pár igazi gyöngyszem, nomeg igazi ízes, szegedi aranyköpés.
A “kedvencem” azonban városunk első emberének reakciója, és itt most nem a tegnap esti gratulációra gondolok (amivel különösebb bajom nem volt, lenyomta az össz-baloldali “stock” gratulát, időben lehajrázva az ország első emberét, aki jól megcsúszva, csak ma üzent Biden-nek), hanem arra, amit elsőként kitett a Facebook oldalára a témában. A mi vezérünk akkor írta ki, hogy ő amúgy Biden-nek drukkol, amikor már kb. lejátszott volt a meccs (szerda este 8 körül), amikor már az egész világsajtó attól volt hangos, hogy Biden behúzza.
Bátor húzás…
Erről a roppant férfias időzítésű pártfoglalásról eszembe jutott tinikorom egyik-másik péntek-szombat hajnala. Viharsarki gyerek vagyok, előfordult néha, hogy belénk kötöttek hazafelé. Ilyenkor két féle embert láttam. Volt a “magam fajta”, aki rögtön odaugrott a slamasztikában lévő haverja mellé (sosem voltam balhés gyerek, nem volt kenyerem az emberkedés, de a becsület az becsület), nem foglalkozva vele, mi lehet a balhé kimenetele, csakis azzal, hogy bajban van a másik, valahogy segíteni kell menteni az irháját. Meg volt a “másik fajta”, aki megvárta, hogy nagyjából eldőljön, ki fogja nyerni a bunyót és csak akkor állt oda a haverja mellé, ha már biztos volt, hogy az fog győzni. Ha nem úgy állt a szitu, akkor oda sem lépett, elfordította a fejét, sorry. Nem mondom, hogy lenéztem az ilyen srácokat, de valahogy mindig is éreztem, nem az én véremből valóak.
Lehet, hogy véletlen volt (ez esetben tessék jobban figyelni), de nekem nem tetszett az időzítés, a tinikoromból ismert “másik fajta” srácokra emlékeztetett.
HOGY KINEK DRUKKOLTAM?
Inkább Trump, a két “american badass” közül.
Távolról – a Trump-ot beiktatása óta tradicionálisan gyűlölő és mocskoló világsajtón keresztül – szemlélve van mögötte gazdasági-külpolitikai teljesítmény. Nekem valahogy szimpatikus a jelenség, hogy a sok-sok Bill “tisztes, keresztény családapa vagyok, oooh, bocs, közben véletlenül ledurrantott az irodában Monica” Clinton – féle mézes-mázos kamuláda után jött egy fickó, aki őszintén bevállalta, hogy rossz arc.
Hogy csaltak-e Biden-ék?
Lövésem sincs, kevés vagyok hozzá, hogy eldöntsem. A szavazatszámlálás első egy-két napja után úgy tűnt, Trump népszerűségén nem fogott sem a (teljesen természetesen kialakuló, az amerikai – és világsajtó által még véletlenül sem behergelt…) Black Lives Matter gigabalhé és az sem, hogy a koronavírus rengeteg sebet ejtett az amerikai egészségügyön és gazdaságon (is). Sőt, látszólag az sem fogott rajta, hogy az amerikai közvéleménykutatók hetek óta, egyhangúan Biden győzelmét prognosztizálták (egy ilyen közvéleménykutatás-cunami simán lehet kampányeszköz is, ha azt érezteted, hogy Biden papa képes győzni, azzal mozgósíthatod a potenciális szavazóit is – 100-ból 100 ember a győztes csapatban szeret játszani és nem fordítva). Aztán, úgy kedd környékén elkezdtek meglepetésszerűen alakulni a számok. Az internet népe (és az újságíró-társadalom egy része) felkapott egy Benford-törvény nevű matematikai metódust, ami arra jó, hogy (állítólag) meg lehet vele állapítani egy választás tisztaságát. Ha bővebben olvasnál róla, katt IDE (magyar cikk) vagy IDE (angol cikk), izgi téma, főleg, az amerikai választás eredményeire levetítve. Ha nincs kedved sokáig olvasni, röviden, egyetlen grafikával érzékeltetve, a fenti módszer szerint nagyjából ez történt – bocsi, nem bírtam ki:
Van az úgy, na.
Szóval, nem tudom, hogy mi az igazság, szubjektív sejtéseim, megérzéseim vannak, de elegáns srác leszek, így azokat inkább megtartom magamnak.
Őszintén remélem, hogy Biden tata nem lesz rosszabb a magyaroknak és nekünk, szegedieknek, mint Trump tata volt.
Legyünk pozitívak, bárkinek is drukkoltunk. Egy valamire biztosan jó volt ez az egész: bebizonyította, hogy sosem késő, sosem vagy túl öreg, az ég adta világon semmihez sem. Biden 77 évesen lett az Egyesült Államok elnöke, egyben a világ legbefolyásosabb fickója, sőt, a hivatalos beiktatásakor már 78 lesz, az első ciklusa végén pedig 82.
Never too old to reinvent Yourself.
Kisházi Sándor
főszerkesztő
Szeged365
