KözéletSmart Szeged

Az ipar és a kutatásfejlesztés találkozik Szegeden: az SZTE járműipari kutatóközpontja lesz a BYD-gyár szomszédságában

Két szegedi óriásprojektben találkozhat össze az ipar és a kutatásfejlesztés: a Pick volt területén a kínai BYD épít elektromos autógyárat, a volt szovjet laktanyában és környékén a szegedi egyetem tudományos parkja létesül, írta a Magyar Építők.  

Nyüzsgő, hatalmas munkaterületté vált Szeged határa. A város szélén lévő mintegy 300 hektáros ipari parkban építi fel első európai gyárát az elektromos és plug-in hibrid autók eladásában tavaly piacvezetővé váló kínai BYD. A magyar gazdaságtörténet egyik legnagyobb volumenű beruházásának szomszédságában, egy másik nagy projekt megvalósítása is zajlik. Az ELI-ALPS lézeres kutatóintézet mellett folynak a Science Park kivitelezési munkálatai. A Szegedi Tudományegyetem tudományos ipari parkjának 82 hektáros területén, a Colas Út Zrt. és a DÉLÚT Kft. átfogó infrastrukturális fejlesztés kivitelezésén dolgozik.

A projekt keretében többek között 3,6 kilométernyi víz-, 3,5 kilométernyi szennyvízvezeték, valamint térvilágítási hálózat és 5384 méternyi aszfaltút épül ki.

JÁRMŰIPARI KUTATÓKÖZPONT A BYD SZOMSZÉDSÁGÁBAN

Az elképzelések szerint a tudományos parkban működne majd a SZTE Járműipari Kompetencia Központja, ahol – többek között – speciális motorfékpadon a belső égésű motorokat, azok károsanyag-kibocsátását vizsgálják majd. A központ szerepet kapna a műszaki oktatás fejlesztésében, így például a villamosmérnök-képzésben is. A tudományos parkban már elkészült a Szegedi Tudományegyetem Inkubátorháza, amely a Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központjaként működik.

ELŐBB A RÉGÉSZEK VESZIK BE A TEREPET, MAJD A MARKOLÓK

A Science Park közelében a kínai BYD szegedi gyárának építése a január 30-án, a hivatalos előszerződés aláírásával el is kezdődött. Ennek keretében először az ipari park lőszermentesítését végezték el, majd ezt követően elindultak a régészeti ásatások a Móra Ferenc Múzeum szakembereinek segítségével. A régészek eddig ős- és középkori településmaradványokat találtak, ez azonban nem hátráltatja az építkezés kezdését.

A tervek szerint három szakaszban adják át a területet: március végén, szeptemberben és az év végén.

JÖHET AZ ALAPOZÁS

A részleges tereprendezésre és a mélyalapozásra vonatkozó engedélyek kiadásával, elkezdődhetnek a gyárépítés földmunkálatai is. Utóbbiak sorába alakítják ki a csapadékvíz-elvezetőket és tárolókat is. A terület határára három, összesen 37 millió liter víz tárolására alkalmas tartályt építenek.
Elsőként egy 40 hektáros területről hordják el a termőföldet, hogy a helyére a gyárépületek megtartására alkalmas teherbíró réteget terítsenek. A kivitelezés első szakaszában a karosszériák formázásához építenek majd fel egy csarnokot, ennek szomszédságában pedig egy kompozitanyagokkal foglalkozó üzemet létesítenek. A tervek szerint a szegedi BYD gyárban három éven belül kezdődhet el a termelés.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Forrás: magyarepitok.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb