Közélet

Ma 11 órától Algyőn tesztelik a veszélyjelző szirénákat

Ma 11 órától Algyőn megszólalnak a veszélyjelző szirénák, ugyanis a katasztrófavédelem munkatársai tesztelik a rendszer működését, úgynevezett csökkentett üzemű, morgató próba keretében.

A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága közölte, hogy a mai napon a veszélyes vegyi ipari üzemek körzetébe telepített lakossági riasztó rendszer működését élesben tesztelik. Az úgynevezett MoLaRi-rendszer az ország több pontján is megtalálható, Csongrád – Csanád megyében Algyő rendelkezik a készülékkel.

Fotó: katasztrofavedelem.hu

A MoLaRi-rendszer megvalósulásával az alábbi eredmények valósultak meg:

  • A veszélyes üzemek környezetében élő lakosság nagyobb biztonságban élhet,
  • A külső védelmi tervekben, illetve a települési veszélyelhárítási tervekben a súlyos ipari balesetekkel kapcsolatos lakosságvédelmi döntések, intézkedések a rendszer működése esetén lényegesen rövidebb idő alatt hozhatók meg, ezáltal az emberi életben és egészségben okozott károk kockázata csökken,
  • A veszélyhelyzet kezelésében résztvevő (hivatásos szervek) megalapozott döntéshozatalát segíti elő;

Rendkívül fontos megjegyezni, hogy a MoLaRi rendszert nem a vegyi üzemek jelentette fokozottabb veszélyeztetettség miatt építik ki, hanem a magasabb szintű üzemi felügyelet biztosítása és a lakosság biztonsága érdekében!

Fotó: fmc.hu

A MoLaRi-rendszer folyamatos üzembiztonságának fenntartása és ellenőrzése érdekében a rendszer részeit meghatározott időszakonként tesztelik. A riasztó végpontok próbáit általánosságban minden hónap első hétfőjén hajtják végre, kivételt képeznek azok a napok, amikor erre az időpontra nemzeti, egyházi hivatalos ünnep esik, ebben az esetben a próbák időpontja a soron következő hétfő.

A szirénapróbának alapvetően két típusát különböztetjük meg:

  • Csökkentett üzemű (morgató) próba.
  • Hangos üzemű (teljes körű) próba.
  • A próbák alkalmával körülbelül 10 perc időtartamban hangképeket és „élőbeszédet” sugároznak le a végpontokon.

Forrás: katasztrofavedelem.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb