Közélet

Veszíthet-e Botka Szegeden, újrázhat-e Márki-Zay Hódmezővásárhelyen?

2024. június 9-én járulhatunk legközelebb a szavazóurnák elé, ekkor lesz ugyanis a következő önkormányzati és az EP-választás hazánkban. A közelgő voksolásra hangolódva az Átlátszó most azt elemezte ki, hogy veszíthet-e Botka Szegeden, és vajon újrázhat-e Márki-Zay Hódmezővásárhelyen.

JOBBAN JÁRHATOTT BOTKA, MINT MÁRKI-ZAY

Mint közismert, a legutóbbi két országgyűlési választás előtt előbb Szeged, majd Hódmezővásárhely adott miniszterelnök-jelöltet az ellenzéknek. A lap megjegyzi, hogy igaz, a szegedi polgármester, Botka László nem összellenzéki jelölt volt, hanem az akkor még legnagyobb ellenzéki párté, és az is igaz, hogy ő a megmérettetésig nem jutott el. Ám lehet, hogy ő járt jobban, mert hódmezővásárhelyi kollégája, Márki-Zay Péter – akinek mind az összellenzékiség, mind a megmérettetésben való részvétel összejött – komoly politikai sérülésekkel, szinte bukott emberként került ki a tavalyi küzdelemből. Ellenben Botkát a ’22-es választás megerősítette, Budapest mellett Szeged maradt az egyetlen ellenzéki fellegvár, és szabályos földrengés kéne, hogy kidőljön Botka alól a városvezetői szék. Azonban sem a csoda nem elképzelhetetlen, sem az, hogy a meggyengült Márki-Zay végül simán újrázik Hódmezővásárhelyen – emelte ki a lap.

NINCS KOMOLYABB FÉLNIVALÓ

Az Átlátszó ugyanakkor hozzáteszi, hogy amennyiben csak a városok helyzetére pillantunk, egyik elöljárónak sem kell, hogy komolyabb félnivalója legyen. Bár a két település között komoly különbségek vannak, egyik sem tartozik a válságba sodródott helyek közé. Maga a megye az egy főre jutó GDP-t tekintve a középmezőnyben található, a megyék rangsorának első felében. Szeged ezen belül a magyar élbolyt követi szorosan, míg Vásárhely hozza az átlagot.

2010-BEN EGYETLEN VÁROS VÁLASZTOTT ELLENZÉKI VEZETŐT: SZEGED

A lap kiemelte, hogy 2010-et követően került előbb Szeged, majd Hódmezővásárhely a figyelem középpontjába azzal, hogy valami nagyon más történt, mint az ország többi részén. A Fidesz-hatalomátvétel betetőzése volt a 2010-es önkormányzati választás, amikor is a kormányzás, az alkotmányozó többség, a köztársasági elnöki pozíció és a négy évvel korábban elhódított területek mellé a párt a maradék nagyvárosokat is megszerezte (Dunaújváros, Miskolc, Nyíregyháza, Székesfehérvár, Szombathely). Egyetlen megyei jogú város választott ellenzéki vezetőt: Szeged ismét Botka László személyében. Az Átlátszó szerint Botka sikerében jelentős szerepe volt a rossz emlékű 98-2002-es Fidesz-érának és annak, hogy polgármestersége idején épült ki az M5-ös Szegedig, ami megszüntette a város versenyhátrányát a hasonló súlyú településekkel szemben, illetve az, hogy az ebből származó lehetőségeket a városvezetés ki tudta használni.

TOVÁBB ERŐSÖDÖTT BOTKA

Botka magányos sikere kimondatlanul is a baloldal egyik reménységévé tette, ám a NER első ciklusa Bajnai Gordon volt miniszterelnök visszatérésére való várakozással és a visszatérés elé akadályokat gördítő Mesterházy Attila manővereivel telt a baloldalon. A ’14-es újbóli bukás után az MSZP választmányi elnökségét is birtokló Botka – bár a bevezetett összeférhetetlenségi szabályok miatt a parlamentből vissza kellett vonulnia – tovább erősödött. A négy évig tartó kisebbségi városvezetést követően támogatói újra többségbe kerültek a helyi közgyűlésben, ő maga magabiztosabban nyert, mint korábban, pártja pedig Tóbiás József személyében szövetségesét választotta meg elnöknek. Azonban a szocialistákra jellemző öngyilkossági hajlam sajátos megnyilvánulásaként a következő tisztújításon Tóbiást és Botkát is leváltották, utóbbi Szegedre húzódott vissza, hogy bő fél év elteltével rárúgja az ajtót a tehetetlenkedő újvezetésre, és miniszterelnök-jelöltként átvegye az irányítást. Egészen addig, amíg belülről újra meg nem fúrták, és Botka Fidesz-ügynököket emlegetve visszavonult az országos politikától.

MÁRKI-ZAY MÖGÉ SORAKOZTAK FEL

Nem sokkal Botka visszalépése után hunyt el Almási István, aki Lázárt követte a hódmezővásárhelyi polgármesteri székben. Helyének betöltésére kiírt időközi választásra a helyi jobbikosok által fölfedezett, közepesen sem ismert Márki-Zay Péter mögé sorakozott föl a teljes ellenzék, és Márki-Zay látszólag nagy meglepetésre győzött is. A „látszólag” annak szól, hogy az adatokból jól látható, hogy amikor magas volt a részvétel a vásárhelyi voksoláson, akkor sokkal kiegyenlítettebb eredmény született, mint amennyire jobboldalinak elkönyvelték a települést – emlékeztet a lap.

Noha a vásárhelyi eredményből sokan messzemenő következtetést vontak le, a Fidesz nagyon nagy fölénnyel nyerte meg a parlamenti választást, és sokkhatás alatt lévő ellenzék Márki-Zayt emelte egyik sztárjává, aki vásárhelyi összefogás recepttel turnézott az országban. Nimbusza még emelkedett is, amikor a Borkai-botrány árnyékában megrendezett önkormányzati választáson nem csupán győzött megint, de a többséget is megszerezte a képviselő-testületben. A kudarcos ellenzéki politikával és a hagyományos baloldallal szembeni elégedetlenség azután két év múlva a közös ellenzéki miniszterelnök-jelöltségig röpítette Márki-Zayt. A soron következő fiaskó azonban megtépázta Márki-Zay tekintélyét, aki egyéni körzetben is kikapott nagy riválisától, Lázár Jánostól. A vereség ugyanakkor a lap szerint helyreállította Botka László renoméját, akinek a városában az egyetlen fölényes ellenzéki győzelem született.

BOTKÁNAK NINCS MIN AGGÓDNI

Az Átlátszó szerint Botkáéknak minden jel szerint most sincs miért aggódniuk, a polgármester elfogadottsága jelentős, vélhetően kampányukat az eddigi eredményekre építik, de ami ennél is fontosabb: híre-hamva sincs a kihívónak.

Amitől a jelenlegi szegedi vezetés mégis tarthat, az az ellenzéki apátia. Kiszámíthatatlan, hogy a negyedik kudarc után mennyire motiváltak az ellenzéki szavazók, hogy akár helyi jelöltjeik érdekében is fölkerekedjenek választani. Egy a helyi baloldal környezetéből származó információ szerint egy tavaszi fölmérés azt mutatta, hogy Szegeden is jelentősen visszaesett az ellenzéki pártok támogatottsága. Amennyiben nem Botka indulna úgy papíron elvben nagyon szoros eredmény születne.

VÁSÁRHELYEN MÁS A HELYZET

A lap kiemelte, hogy ennél nagyobb problémái akadnak Márki-Zay Péternek. Az országos politikából ismerős metódus vásárhelyi működését sem kerüli el, vagyis az, hogy fegyvertársai kritikával illetik tevékenységét, amit a politikus árulásnak bélyegez. Hátországában ez a 18-as megválasztását elősegítő baloldali politikusokat jelenti, köztük volt alpolgármesterét, Kiss Andrea szocialista képviselőt. A polgármester helyzetét az is nehezíti, hogy a miniszterelnökségért folytatott versenyfutás során szinte az összes párttal és vezetőjükkel összeveszett, akik föltehetően nem bánnák, ha ezért helyben tudnának revansot venni.

Nem csupán a szakadárok, de a fideszesek és a semlegesek is fölhánytorgatják, hogy Márki-Zay idején átpolizálódott a város élete. A polgármester erre azt mondja, hogy ez már Rapcsák András ideje óta így van, de azt elismeri, hogy Lázár Jánossal folytatott különviadala rányomja a bélyegét a közhangulatra. Azzal a Lázár Jánossal, akinek a közigazgatási államtitkára, korábban a helyi polgármesteri hivatalban és a Csongrád megyei kormányhivatalnál is dolgozó Juhász Tünde lehet Márki-Zay kihívója. Esélyeit beárazza, hogy nem csupán Szegeden, de Hódmezővásárhelyen is (nem a választókörzetben, hanem magában a városban) listán az ellenzék ért el jobb eredményt másfél évvel ezelőtt.

NINCSENEK PÁRTOK VÁSÁRHELYEN

Lázárékat az segítheti, ha Győr ellentéteként itt az ellenzéki szavazókat osztják meg. Kiss Andreáék gondolkodnak az induláson, és a saját polgármester állításon is. Ennek azzal lehetne elejét venni, ha Márki-Zay leülne tárgyalni a pártokkal, de a polgármester erre nem hajlandó, mivel azt állítja, hogy helyben nincsenek pártok.

A 2019-es EP-választáson (ez volt az utolsó voksolás, amikor a pártokat külön-külön mérni lehetett) a DK háromezer szavazatot kapott Vásárhelyen, a Momentum közel kétezret. Ehhez képest sem a DK-nak, sem a Momentumnak nincs látható alapszervezete és önkormányzati képviselete (a testületbe bejutott egy DK támogatta induló, de ő nem győzi hangoztatni, hogy nem tagja a DK-nak). A Jobbik elpárolgott, Márki-Zay szerint a volt jobbikosok velük vannak, a szocialisták viszont állítják, hogy MZP-t kitaláló Jobbik-vezetők azóta már megbánták ötletüket, de akárhogyis: a Jobbikot már nem erősítik.

MI HAZÁNK?

A lap szerint érdemes megjegyezni, egy megyei jogú városról van szó, amelyben negyedszázadon át minden országos párt képviseltette magát, kampányolt, részt vett a közéletben. Szegeden sem sokkal jobb a helyzet, az egyetemi városban a Momentum gyökeret eresztett, tagjai és rendezvényei is vannak, de a DK-t néhány idős alkotja, és nem nagyon veteti magát észre. Mindkét városban a szocialistáknak maradtak utóvédjei, de jelentős erőt természetesen már nem képviselnek. Létezőként akár Hódmezővásárhelyen, akár Szegeden ellenzéki pártról, a Mi Hazánkról beszélnek. Ezt Márki-Zay, a baloldaliak, a fideszesek, és Botka környezetében is így vélik, hozzátéve, hogy zömüket nem volt jobbikosok alkotják, hanem újak – hangsúlyozták.

Forrás: Átlátszó

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb